.jpg)
„Ne légy telhetetlen ficsúr, ha Rómában jársz!”
Szigyinek van egy elmélete az Olaszországot vezérlő rendszerről. Vannak ugyan törvények, de valahogy mindent lazábban értelmeznek. A szabályokat nem szeretik. Mégis vannak olyan íratlan regulák, amik talán a kultúrájuk korából fakad. Ilyen rendezett káosz uralkodik a közlekedésben is. A legegyszerűbb szabály, amit Szigyi fölfedezett a következő. Ha jó az idő, akkor melleket ki, ez mindenkinek jó. A lányoknak nem izzad, a fiúknak meg jó kedvük lesz. Ennyi, nem kell jobban elbonyolítani.
Szerda, május 19.
Május 19-én indultam Budapestről, pikk-pakk Rómában voltam. Szigyi az állomáson várt, Mara pár órával ezelőtt ment haza. Ebből egyenesen következik, hogy utána mindenkinek úgy mutatott be, hogy: „A barátnőm hazament, ez jött helyette. Nem egy minőségi váltás.” A kecó ahol lakik ez a kedves ember, még 5 olaszt tartalmazott, lököttek egytől egyig. A lakásban nagy az átmenő forgalom, sok fura figura fordul meg benne, és csakúgy, mint az országot, a lakást is íratlan szabályok vezérlik, de működik. Fő a nyugalom. (Néha előtűnik egy injekciós tű a fürdőszobában, vagy olyan arcok, akiket senki sem ismer, de ez is belefér.)
Mivel késő volt, aznap már nem mentünk sehova, kaja, alvás, oszt kész.
A szoba ahol aludtam, egy 80-as évek beli leopárdmintás nejlon bugyi az ágy fölött, mint alapvető kiegészítő és még egy kis nejlon a szekrény tetején a lábon.
Csütörtök, május 20.
Még megérkezésemkor szóltam Szilágyinak, hogy pénteken jön Balázs. Gondoltam nem kell elsietni az ilyet. Nem is volt gond.
Még bennem volt a bécsi metódus, ahol jártam futni esténként, így Rómában is egy futással indítottunk reggel a Mussolini parkban. Majd kajálni mentünk a menzára. Az megint egy külön világ, belépőkártyával kellett bemenni, egy biztonsági őr figyelt a kapura, de ha elmegy vécére, akkor csak úgy ugrálják át az emberek a kaput. A pia ingyen van az ott kajálóknak, arra már nem figyel senki, viszont egy másik ajtón is be lehet menni oda, szóval, legalább az innivalónk ingyen volt.
Innen bemetróztam a városba.
Intermezzo – a római metró:
Róma nagyobb, mint Budapest. Budapesten 4 (muhaha 4?!) metró van, Rómában 2. Vannak buszok, meg trolik, meg villamosok. De Róma működik. Rómában aszfalt is van. A két metróvonal a város fő látványosságai mentén halad, mintha csak a turistáknak építették volna. Nem rossz, no.
És ezek után mondja valaki, hogy az olaszok nem ismerik a "rendszer" fogalmát.
A lényeg, hogy Rómában a barokk éptöri könyv szerint lehet haladni, ami eddig csak alaprajz volt, meg metszet – értelmezhetetlen ábrák, az most elnyerte a valódi értelmét. A barokk teret a mozgalmasság jellemzi, a folyamatosan változó tér a dinamika és a monumentalitás. Ezt gyufásskatujányi ábrákról nem lehet érteni. A barokkot könyvből nem lehet tanulni, csak bemagolni. Aki azt mondja, hogy érti, az stréber. Sose szerettem az éptörit, most kicsit bánom, hogy nem foglalkoztam vele többet.
Piazza del Poppolo: - Santa Maria di Montesanto /Ide sikerült is bejutnom./
- Santa Maria del Miracoli
A 2 templom az éptöri könyvből.
A Montesantoba bejutottam, de a Miracoli zárva volt. A tér magasabbról.
A templomok magukban nem sokat mutatnak, térrel együtt nyernek értelmet. 3 monumentális út fut be a térre, amik az óvárosba/-ból vezetnek. (Már ha van értelme Rómában arról beszélni, hogy óváros.) Ezeken az utakon gyakorlatilag turisták korzóznak, meg az egész belváros velük van tele. Az út két oldalán boltok vannak, jobbnál jobb cuccokkal tömve (horrobilisnál horribilisabb árakkal természetesen).
A tér fölött található a Villa Medici. A villa nem csak épületet jelent, hanem az épület és a kert egységét. Itt található a Piazza Napoleone, ennek az a sztorija, hogy szobrot akart magáról, de be kellett érni egy térrel. Ebből is látszik, hogy Rómának bármilyen vezetés alatt megvan az az ősi polgári ereje, amivel minden oda nem illő dolog ellen hatásosan tud fellépni.
Szobrot akart, ennyit kapott Napóleon. Nincs is sok keresnivalója itt, tudták ezt a rómaiak már akkor is. A jobb oldali képen a Villa Medici.
Intermezzo – Róma átok:
Ez azt jelenti, hogy minden új épületet utálni fognak, legalábbis a belvárosban. Szigyi azt mondta, hogy ez nagyjából így is van. Nem is látni sokat belőle.
A Villa Medici felől a jó öreg módszert követtem, találomra elkezdetem menni az óváros azon utcáin, amik tetszettek. Így jutottam el –elsőáldozó fejjel- a Basilica di San Lorenzo in Lucinahoz, innen pedig a Palazzo Ruspolihoz majd a Palazzo Borghesehez. Itt fiatal diákok próbálták lerajzolni az egyik épületet, kisebb nagyobb sikerrel, de inkább kisebb, viszont a csajok jól néztek ki esmént. (Itt visszautalnék az íratlan szabályokra.) És ettől egy köpésre volt az Ara Pacis, azaz az Accademia di Belle Arti, vagyis Richard Meier („az öreg zsidó”) háza, szép nagy és fehér.
San Lorenzo in Lucina
Augustusi béke oltára. Augustus Hispániából hazatérve a szenátus határozata alapján a Campus Martiuson felállított, az augusztusi békének szentelt oltára. Az Augustus kori római művészet egyik legkiemelkedőbb alkotása.
Ara Pacis - Meyer, fehér.
Az augusztusi béke belülről, szép tiszta tér. Az épület nem nyomja el az oltárt. A szerkezet igen teccetős.
No és ennek az oltárnak épített Meier egy héjat. Én szeretem ezt a házat. De el kell mondanunk, hogy Meiernek viszonylag könnyű dolga volt, mert egy darab oltár fölé kellett tetőt rakni, ami azért elég nagy szabadságot biztosít. Természetesen van még egy alsó szint is, ahol a kötelező kiállítótér van. (Kávézó nincs.:) E mellett van a Mausoleo di Augusto, ami jelenleg egy romhalmaz elkerítve, és gazzal benőve, de már folyik a felújítása.
És eljutottam innen a Piazza di Spagnahoz azaz a spanyollépcsőhöz. Aztán tudatosítottam, hogy már voltam ott, csak éppen fent mentem el, és nem néztem le, vagy lehet, hogy le is néztem, csak nem tudatosítottam, hogy az az. A tövében ott figyel Bernini szökőkútja. Az egész környéket vastagon borítják a turisták, ráadásul, amikor odamentem eggyel többen is lettek.
A Spanyollépcső egymillió turistával, és rengeteg pakival.
Innen indultam vissza Szigyihez, ugyanis bajor estre mentünk egy bajor csajhoz. Jó kis este volt. A bajor csaj Kati (Zárt a hanggal kell ejteni a nevét.), a huga, egy holland leányzó, Bálint, aki művészettörténész, Szigyi, meg én. Knédli, nokedli, gombás hús, saláta, epres joghurt, a legjobb német sör és a legrosszabb olasz bor. Magyar gyomorhoz van beállítva a bajor konyha is. A hollanad csajtól megtudtam mit jelent a holland szöveg a poszteren a nappalink falán: Bloemen kleuren je dag. – Virág színek minden napra. Sok éves találgatás oldódott meg.
Péntek, május 21.
Az ébredést soha nem siettem el, végül is pihenni mentem Rómába, nem stresszelni. A reggeli rendszerint ki is maradt, szinte mindig ebéddel indítottam. Bár néha lementünk a közeli kávézóba, egy capuccinóra, megy egy szecsára.
Intermezzo – a táp művészete /és kis kitérés az autógyártásra is/:
Csak az, ahogy elkészítik a kávét, a mozdulatok, az érzés, már ebből sugárzik a nyugalom, a sok éves tapasztalat, ahogy megadják a módját az apróságoknak is. Mert ugye az ördög a részletekben lakozik. Nos itt nem lakik Belzebub az apróságokban, mert az olaszok kipaterolták. És akkor pár szó az autógyártásról. Mert minden mindennel összefügg. Azt hihetnénk, hogy az olaszok trógerek, és nem szeretnek dolgozni. A helyes megfogalmazás viszont, hogy az olaszok nem a munkáért élnek, Dolgoznak, hogy éljenek, de ezt sem viszik túlzásba. Felsorolok pár nevet: Ferrari (erről azért kevesen nem lallottak), Lamborghini, Maserati, Alfa Romeo ezek csak az ismertebb prémiumkategóriás autók voltak. Ilyet trógerek nem tudnak készíteni. Ezekhez kevés a szaktudás, ezekhez szív kell. És akkor még nem beszéltem az eszméletlenül praktikus, tartós, olcsó, városi kisautókról. És még meg sem említettem a motorgyártás. A konkúzió ebből a kis eszmefuttatásból, hogy: Nyugodtan, szépen, ahogy a csillag megy az égben. A stressz különben is árt a bőrnek.
Kaja után bementünk az építészkarra, ahol Kati hugával találkoztam Verával, aztán vele sétáltam a Villa Borgheseben. Ez egy hatalmas park több kisebb épülettel, az építész kar is itt van, közvetlenül a Palazzo Delle belle Arti (római szépművészeti múzeum) mellett. Innen a jól bevált találomra sétálás módszerét követve eljutottunk a Piazza della Repubblicara. Ez egy majdnem teljes köralakú tér, két hatalmas negyedkör alakú épülettel, ezekkel szemben található a Basilica di Santa Maria degli Angeli. A belsejében van egy vonal, ami mentén a csillagjegyek vannak felfűzve. Itt található a Terme di Diocleziano, vagyis Diokleciánusz termái. Ezt nem néztük meg, de legközelebbre is kell hagyni valamit. Innen még a vasútállomás fele vettük az irányt (mint utólag kiderült). Aztán hatoltunk vissza metróval a Piazza del Poppolóra, ahol Szigyi meg Kati várt minket. Az esti program az volt, hogy Magdával megyünk a 2010-es sajtófotó kiállítást megnézni a Trasteverére (jelentése, a Teverén túl). De sikerült elkapnunk a 116-os buszt. (Kicsi busz és elektromos. A szák római sikátorokban csak ez fér el.) És kb. másfél óra utazás után 5 perccel zárás után érkeztünk meg a múzeumhoz, úgyhogy a nézésből pizzázás lett, meg fotózás. Magda gépével szórakoztunk, hosszú záridővel készítettünk képeket. Még hazaindulás előtt bedobtunk egy 69 nevű csokifelest (chocolate-shot) az egyik erre szakosodott könnyvesbolt-kocsmában.
Szépművészeti.
Ezt találtam, mikor Verával sétáltam. Nem tudnám egyértelműen azt mondani rá, hogy szép, ennek ellenére nekem nagyon tetszik, ez a technokrata építési mód, amúgy is közel áll hozzám. Kíváncsi vagyok a csomópontjaira.
Kis csillagászat és a Szűz.
Szombat, május 22.
Talán az egyetlen nap, amikor korán keltünk. A bajor kajálós bandával indultunk Tivoliba, ez a kisváros Rómától másfél órányi vonatútra található. Maga a város is gyönyörű, de alapvetően 2 dolog miatt mentünk: Villa D`Este és a Villa Hadriana. A Villa D`Este egy 1500-as évek közepén kiépült kert és egy hozzá tartozó épület. Valójában a kert a lényeg, gyönyörű. Szökőkutak, kis tavak halakkal, mindenféle érdekes susnya. A Villa Hadriana pedig Hadriánusz császár nyaralója (Később a többi császár is előszeretettel pihent itt, művészek és előkelők társaságában.), óriási kiterjedésű park, ahol gyakorlatilag már csak a romok maradtak fent. Hadrianus császár az utazásai során látottaknak akart itt emléket állítani a számára kedves épületek másolataival.
Fajjin kis nap volt, hazafele viszont porrááztunk miközben a tivoli vasútállomás fele rohantunk. De egy építész soha nem tud olyan gyorsan futni, hogy ne vegye észre a rétegelt ragasztott szerkezetű gyaloghidat, még a legnagyobb esőben sem.
A Villa D`Este, kívülről csak ennyi látszik, ámde belül sokkal szebbet mutat.
Szeretik a vizet a mediterrán embrek, a városok is tele vannak kis szökőkutakkal, hűtik a levegőt. Rómában nem lehet szomjanhalni, tele van ivókutakkal.
Villa Hadriana (a h-t nem ejtik, csak Adriana). Érdekes a fal.
Rengetegsok hektáron az utazásai alatt látott épületeket építettette fel.
Két bajor és másfél magyar látszik. Bal oldalon meg zuhog az eső, de építész olyan gyorsan nem tud futni -még esőben sem-, hogy a figyelmét elkerülje a rétegelt-ragasztott fatartó szerkezetű híd.
Intermezzo – bajor szerető:
„Csendes tóban lakik a béka.” Vagy: „Alamuszi nyuszi nagyot ugrik.” Aki akarja megérti.
Reggel megjött Balázs, napközben a városban mászkált, este találkoztunk a Policlinicon. Lecuccoltunk a lakásban, aztán bevettük magunkat a városba. Balázsnak annyi haszna volt, hogy hozott egy komolyabb digitális tükörreflexes gépet és teleobjektívet is. Ennek még a későbbiekben lesz jelentősége. Megnéztük a Trevi kutat, ahol gyakorlatilag ásítani sem lehetett, mert ha jobban kinyitottad a szádat, akkor egy japán turistát ütöttél le az alsó álkapcsoddal. Gy.k.: sokan voltak. Átmentünk a Spanyol lépcsőhöz, ahol ugyan ez várt. A belvárosban több magyar szót hallottunk, mint olaszt. Hemzsegtek a turisták mindenhol. Mikor meguntuk a akkor elindultunk gyalog vissza a Policlinicora, mint kiderült ez nem a legokosabb dolog volt, de egy óra alatt azért visszasétáltunk.
Elégedett emberek a Trevi kút mellett, és a Trevi kút.
Vasárnap, május 23.
Kompenzálva az előző napi koránkelést volt már fél kettő mikor elindultunk. Bezúztunk a Palazzo Barberinire, és elkezdődött a tudatos városnézés.
Intermezzo – hogyan van nyitva?:
Reggel 8-9-től 11-12-ig, majd délután 16:30-tól 18-19-óráig. A templomok ekkor vannak nyitva. Mese nincs.
San Carlo alle Quatro Fontane
San Andrea al Quirinale
Piazza del Quirinale
San Silvestro Quirinale
Ezen kívül még volt pár templom, amit lefotóztunk, de a jóég tudja, hogy mik voltak. Megnéztük az „Írógépet”, „Róma sebét”, a „Habostortát” a II. Viktor Emánuel emlékművet, szerintem annyira nem vészes, bár tény, hogy szép nagy és fehér, Meier biztos szájszélen csorgó nyállal nézte.
Bepattantunk még a „nagy fehér” mögötti templomba is. Ez a Santa Maria in Aracoeli. A téglahomlokzata érdekes ívben hajlik. (A templom ellőtt egy olyan giccses esküvő volt, hogy még Győzike is elismerően csettintett volna.)
Sokévi kihagyás után jól esett egy kis rajzolás. Rajzolni kell! Különben meg a San Carlo alle Quatro Fontaneban vagyunk, ez a barokk etalonja.
San Carlo alle Quatro Fontane még mindig. Gyönyürű tér.
San Carlo alle Quatro Fontane kívülről is. Nincs előtte tér, pedig vérre mennő vitában kiokoskudtuk, hogy köllene. Igényli a barokk templom a teret.
San Carlo alle Quatro Fontane esmént. Mozgalmas barokk homlokzat, lerí róla a gazdagság. Sokkal nagyobbnak gondoltam, de annak ellenére, hogy viszonylag kicsi a lényeg nem veszett el, inkább csak koncentrált formában jelenik meg.
San Andrea al Quirinale, ide mindig rosszkor jöttünk, csak kívülről láttuk, a kép meg azért van két darabban, mert így adta ki, volt jobb is, de azt sikerült letörölni. Ez is és az előző templom is elipszis alaprajzú (legalábbis nagyon leegyszerűsítve), de San Carlo alle Quatro Fontaneval ellentétben itt az elipszis rövidebb tengelyénél van a bejárat.
Piazza del Quirinale.
Megfeszített munka a Piazza del Quirinalen, és a San Silvestro al Quirinale templom. (Nem tudom fontos-e, de ha már ott voltunk, adtam neki egy képet.)
Az "írógépről" nincs kép, ez a templom mögötte van: Santa Maria in Aracoeli. A téglahomlokzata egyszerűségében szép.
Égi fény és áhitat. Vagy szellemesen: az áhitat átitat.
Hanem a magyar megéhezik azért városnézés közben. Ezért irányoztuk magunkat a Trastevere fele egy alaposat pizzázni. Közben kezdtünk ráérezni a teleobjektív ízére, a fotózás a következő napokban harapózott el igazán.
Intermezzo – csajozós filozófia és egyéb okosságok a Peteredy utca autistájának közreműködésével:
1.
- „Azt hiszem esni”
- „A végén még elázunk, mielőtt eláznánk.”
2.
- „A világon a legfontosabb dolog, hogy legyen csajod. Ha viszont nincsen csajod, akkor legalább legyen igazad.”
- „De ha igazad van, de csajod meg nincsen, kitörölheted az igazaddal.”
- „Ezért fontos, hogy legyen csajod.”
3.
- „Háromra hajolj el oldalra.”
- „Merre?”
- „Mindegy. Rendben van ez a csaj.”
Megfelelő mennyiségű kalória bevitele után, miután kellő mennyiségű okosságot borítottunk a sötét világra felmentünk a San Pietro in Montorino templomhoz. Erről kb. ennyit tudok térkép alapján, de nyugodtan utána lehet nézni akárhol, annyira nem jelentős. Útba esett, ezért megnéztük még a Piazza di San Francesko d`Assisi téren a San Francesko a Ripa templomot. Ez még mind a Trasteverén volt. Mászkálás előtt és után még egy-egy chocolate-shottal kínáltuk meg magunkat, biztos, ami biztos alapon.
Eső előtt nem sokkal, és az éttermünktől nem messze. Speciel a baloldali képet láttuk kajálás és borozgatás közben. Aki oda leül kajálni, az automatikusan megadja a módját. A Trasteverének ilyen kisvárosias hangulata van. Baloldalon meg a Piazza di Santa Maria in Trastevere, itt is sokat ücsörögtünk és fotóztunk.
A Santa Maria in Trastevere templom a Santa Maria in Trastevere téren.
Intermezzo – csokifeles/chocolate-shot:
Allora. Kétcentes felespohár csokiból, benne minden földi jó, rajta tejszínhab, azon meg őrölt dió. Hátrahajtod a fejed, kinyitod a szád, az egészet belerakod mindenestől és összeharapod. Nagyon finom. Ezen kívül az összeset valamilyen pozitúráról nevezték el, nem tudom, honnan jött az ötlet, de a következő beszélgetés zajlott le köztünk, és az egyik pincér között, aki tudott egy kicsit angolul:
L.: - „Two Spagnolettas pleas!”
B.: - „Can I put my beer here?”
P.: - „Yes.”
L.: - „No.”
P.: - „Where are you come from?”
B.: - „From Hungary.”
L.: - „Ungarese.”
P.: - „Do You know what Spagnoletta means?”
B., L.: - „No”
L.: - „Only 69. Have it connection with this?”
P.: - „Yes, it have. It means titty-fucky.”
Csak röhögtünk.
Hazafele a Trasteveréről a hídon át az belváros fele találkoztunk két taggal. Az egyik egy psichológus, aki 3 €-ért a szemedbe néz, és ír egy verset. Mondtam neki, hogy adok 10 centet írjon nekem 10 szót, oszt szevasz. De nem akart, végül beszédbe elegyedtünk vele, és írt ingyen egyet, én meg adtam neki 1 eurót. Balázs 2 adott neki a saját verséért. Ha két magyar megjelenik valahol, akkor az „aggyá félárér kettőt” helyzet nem kerülhető el. A másik tag pedig egy zenészszerű életművész-hippi-csöves tag volt. Vele Indiáról beszéltünk sokat, ő is volt ott, azt mondta szeretni fogom. Hozott is onnan egy hangszert, kicsit szórakozott is vele. Didzseridu, ez volt a hangszer neve, búgnak bele és közben beszélnek.
Hétfő, május 24.
Ismét izzítottuk a barokk könyvet. 11-kor startoltunk el a Piazza Barberiniről, ezen a téren van a Fontana del Trinitore szökőkút is. Bejutottunk a San Carlo alle Quatro Fontane (Borromini) templomba, amit előzőleg csak kívülről láttunk, ez a barokk tér esszenciája, sok év után jólesett egy kicsit rajzolni, majd porráfotóztuk az egészet, és irány a San Andrea al Quirinale (Bernini). De már elmúlt dél, mire odaértünk, úgyhogy ezt megint csak kívülről láttuk. Következett a Santa Susana (Carlo Maderno), jelenleg egy könyvtár van mellette és a San Beneditto templomok. Bejutnunk sajnos egyikbe sem sikerült. Egy puccos fedett vásárlóutcán keresztül jutottunk el az útra, ami mentén van a Palazzo Chigi (Bernini) és a Palazzo Odescalchi (Bernini). Innen nem messze van az Il Gesú. És persze jött a kihagyhatatlan Pantheon. (A nagy ház a jó fagyizó mellett.) A minden vallás temploma, úgyhogy ha rózsafüzért mormolsz se fog Zeus tüzes villámokkal meghajigálni. Különben meg itt van az egyik legjobb fagyizó a városban. Innen okossan átmentünk a Piazza Navonára. Aztán győzőtt a gyomor, csak megint a Trasteverén kötöttünk ki.
