Vannak dolgok, amiben utolérhetetlenek vagyunk. 12 Nobel-díjasunk van, pénzünk nincs, úgyhogy ezért inkább azt mondhatjuk, hogy 12 magyar származású Nobel-díjasunk van.
A magyar építészet kicsit betokosodott, legalábbis az egyetemen, pontosabban a BME-n. Azonban egyre több jó épület születik, persze van egy csomó ratyi is, de ez mindenhol így van. Vannak építészeink, akik külföldön is ismertek. A kortársak közül ilyen Makovecz – ironikus, hogy hála a magyar adózási rendszernek a milánói??? díszdoktorrá avatása után- a Makona is lehúzta a rolót. Több, nem magyar nyelvű könyvet is írtak róla. Jókor volt jó helyen, és jó dolgokat csinált. A szoci kiváló kor volt az ilyen földalatti építészeknek, akik szembehugyoztak a széllel, de okosan, mert nagy terpeszben álltak, és ezért nem a saját lábukat pössentették össze. Szóval Makó melózott a Pilisi parkerdő gazdaságban, csinálgatta a kis forrásfogadókat és sífelvonó házikókat, amik aztán szépen túlnőttek az országon, és meghozták a hírnevet. Fa volt, érdeklődés nem (belföldön nem), ezért szépen csinálhatta a házakat, anélkül, hogy itthon bárki is belepofázott volna. És szépen lassan a szerves építészet fogalma összefonódott a jobboldalisággal a hungaropannonon népinemzeti építészettel. Persze ez egy nagyon sarkított dolog, és hibás is. De Makó megtehette az előző rendszerben, hogy kimondja a dolgokat, és így alakult ez ki. A mai korban már nincs meg az a teher, ami alatt a szerves építészet pálmája nőhetne, más célt kell találniuk.
De a lényeg, amiért mindezt leírom, az a magyar hiányosság, hogy bár alkalmasak vagyunk nagy dolgok véghezvitelére, ha megcsináltuk, akkor befejezettnek véltük a dolgot. Így van ez az épületek karbantartásával. (Kivétel persze a Parlament, mert azt folyamatosan pucolják.)
Intermezzo:
Van egy elméletem, hogy ez az érzés, hogyan teszi tönkre azokat a családokat, ahol az egyik, vagy mindkét szülő robotmunkát végez, pl.: szalag mellett áll 12 órát. És nem csak morálisan, hanem anyagilag is. Ez egy megfigyelés, de ez gyakorlatilag már egy szociológiai munkát igényelne. Lehet egyszer kifejtem.
Még hideg volt, de már tavasz, amikor Dobogókőn jártam, és láttam a híres neves sífelvonó épületét. Namármost azt sima fenyődeszka borítja, és nem is mai ház, szóval elég rendesen elkorhadt. De kicserélni nagy munka lett volna –annyira sok pénz szerintem nem kellett volna hozzá- ezért gyönyörűségessen okossan befedték kátránypapírral. Messziről nem is vettem észre, közelebb menve viszont megcsavarta az orrom a buhera szaga elég rendesen. A kátránypapírt már kezdi benőni a moha – akár ez is lehetne a modern szerves építészet, ne zárkózzunk el tőle, merjünk nyitottak lenni! Mohás kátránypapírt minden faburkolatú házra! Ezt természetesen ironikusan mondom. Kicsit dühvel vegyes szomorúságot éreztem, amikor láttam. De lehet, hogy ez valahol bele volt kalkulálva, hogy a ház, ha betöltött egy kort, majd szépen visszakerül az örök körforgásba, de akkor ne legyen ilyen köztes állomás. Különben meg vannak több-száz éves faházak is, ez meg a mi hanyagságunkat támasztja alá.
Jó példa a japánok szabadon értelmezett szemlélete, amely több-száz évesnek titulál néhány éves épületeket, mert a szellemiség számít, egy csontra újraépített ház úgy lesz öreg, hogy a hely szelleme itatja át. A szemlélet, amiben készült, a cél, amit szolgál, a technika, amit használnak.
Nem tudom, mi lenne a megoldás. Valójában tudom. Most nincs konklúzió.
Utóirat:
Valószínűleg, ha lenne egy valag pénzünk, és nem azon kellene filozofálni, hogy ha elvesszük innen, akkor onnan fog hiányozni, vélhetően ezek a felújítások is ügyesebben mennének (vagyis inkább mennének). De azt hiszem, hogy ez itthon nem csak pénzkérdés.
Autentikus műanyag kertiszékekkel és asztalokkal
