Felperegtek a dolgok. Múlt hét szerdán elmentem a lengyelek előadására, amikor Poznanról és Gdanskról dumáltak. A poznaniak mutattak egy tip-top kis videót, meg is dicsértem nekik, meg elkértem tőlük. Aztán elmentem az erasmusos vizsgafölvételi szopóroller találkozóra, amiről majd az intermezzóban részletesen. És itt együtt szívtunk a felvétellel, és megbeszéltük, hogy ennek örömére megnézzük a Ludwig (Lajos, ez is már milyen…) múzeumot. Aztán ők nem jöttek el a találkozóra, és sűrű elnézéskérés közepette megnéztük máskor.
Intermezzo: Museum Ludwig Köln
Fáradt is voltam, valószínűleg ez is közrejátszott, de valami tetü unalmas volt. Azok után, hogy voltam a Museo Reina Sofiaban a Pradoban és a Thyssen Bornemiszaban már valahogy nem tudott érdekelni Picasso sem. Kis érdekesség volt a minimal art és a pop art rész, de valahogy ez is már kommersznek tűnt (mondjuk a pop artnak ez is a lényege). Szegény Picasso is tányérokat festett élete vége felé.
Ja, intermezzo az intermezzoban: Művészfilmek művészekről. A következőek alapművek: Picasso kalandjai, Toulouse-Lautrec, Basquiat. Aki ezeket nem látta, az nézze meg, aki meg látta, az is.
Szóval elgondolkodtam, hogy mi értelme van fenntartani, őrizgetni a művészeti alkotásokat egyáltalán. Mivan, ha a tibetieknek van igaza, vagy úgy általánosságban a buddhistáknak? Hogy nem ragaszkodnak a tárgyi vackokhoz körömszakadtáig, hanem ha valaminek el kell tűnnie, akkor tűnjön el. De a saját példámon látom, hogy nem tudok nem ragaszkodni a tárgyakhoz, pedig tudatosan kapálózom a gyűjtögetés ellen, de nincs menekvés, magyar vagyok, ha valamit ingyen adnak, akkor kettőt viszek.
Intermezzo: Szar-e a Neptun?
Amikor valaki szidja a Neptunt, az csak azért van, mert még nem harapott bele a német szaros kenyérbe. Ez mit takar, merül föl a jogos kérdés? Namármost: itt a kölni egyetemen 2 online rendszer van. Az egyiket Iliasnak hívják, a másikat PSSO-nak. Az Ilias arra szolgál, hogy a diákok és a tanárok kommunikáljanak rajta, itt is föl lehet venni a tárgyakat, megosztani a jegyzeteket, tapasztalatokat, levelet írni a tanárnak, profilt beállítani, olyan, mint a fészbúk, csak van értelme. Mondjuk ez a fjícsör lehetne a Neptunban is, de itt mindenki habzó szájjal őrzi a koszlott kis jegyzeteit, nehogy felkerüljön a netre, ezért van az, hogy ronggyáfénymásolt jegyzeteket szamizdat módjára az ismerős ismerősének ismerősétől lehet csak beszerezni, de ez megint egy magyar sajátosság, ami minimum egy külön Intermezzo rovatot érdemelne. És van a PSSO, amin a vizsgákra lehet jelentkezni. Namármost mivel viszonylag kicsi az egyetem a vizsgajelentkezésre 8 nap van, és itt mindenből egy vizsga van, legalábbis az én oldalamon. A PSSO-ba nem szólnak bele a tanárok, csak kapnak egy lapot, hogy ki mikor fog vizsgázni. Aki lemarad a jelentkezésről, az kimarad, és nincs apelláta. Maga a webes felület egy mérhetetlenül átgondolatlan oldal, és van egy TAN-list nevű kódokat tartalmazó lap, ami kell a PSSO-ba való regisztrációhoz, és minden tárgynak a felvételéhez. Több órás munka után végül sikerült felvenni egy tárgy kivételével mindent. Egy tárgy nem volt meg, de később ezt is megtaláltuk egy nagyon-nagyon almappában. Szóval ne szidjátok a Neptunt, a németek se szarnak virágillatút.
Jóvan, múzeum megvolt. Ismeretség alapjai lefektetve. Mondtam nekik, hogy jöjjenek el a Nikolaus partyra, mert lesz ingyen forraltbor, és volt is. Aztán a lengyelek sem vetik meg az alkoholt. De amikor megérkeztem, már csak egy fél pohár tea maradt, ugyanis azt hittem, hogy tudom hol van, és ezért másfél órát bicikliztem este, mire tényleg meglett, a csattanó az, hogy valójában 10 percre lakom az International Cafétól, ahol volt zenés mulatság (vagy mulattság, amennyi spanyol volt), és legalább 217-szer elmentem már mellette ezelőtt. Mindegy. Meglett, sportolni meg kell. Drink, and stop the time! És, és találkoztam két magyar csajjal is, akik szintén lengyel haverjaikkal voltak ott, valahogy ez a két nemzet megtalálja egymást. Erre már Tomi is kiváló példa volt Karlsruhéban. De mivel nem volt pia, ellenben meleg, ezért mondtam, hogy hozok én bort, mert nekem van a koliban, aminek a vége az lett, hogy nálam likadtunk ki, és ettünk ittunk. És el kell, hogy mondjam, ezek a lengyelek jó tagok. Angolul beszéltek még egymás között is, hogy megértsem. Aztán ma meg együtt kajáltunk, találkoztam a görög csajjal, meg egy spanyol csajjal is. És elkezdődött, ami ilyenkor szokás, lassan megismerjük egymás nemzetének legkülönfélébb káromkodásait. Kezdetnek nem dobtam őket mély vízbe, csak az egészségedre tanítgatom őket, mint alap szóra, amivel eldolgozhatnak itthon, mégse verjék meg őket első este, amikor eljönnek kis hazánkba.
Szóval alakulnak az itteni dolgok, ha minden jól megy, és a lengyel kislány el tudja intézni, akkor megyek Londonban egy tanulmányi kirándulásra, de ez egyáltalán nem biztos. Biztosabb, hogy két hét múlva megyünk Amszterdamba, mert a csajnak ott van a kocsija lerobbanva, aztán akkor már megnézzük Janit meg Babát is, had örüljenek, mi meg had aludjunk ingyen.
Ja igen, és ami a főlényeg, a lengyel csajjal telefonszámot cseréltünk, biztos, ami sicher, mondom neki, hogy írja be a nevét a telefonomba, mert elfelejtettem, erre mit ír be? Red Bitch! Mi ez, ha nem egy gyönyörű barátság kezdete. „I tink it iz a bigining of a bjutiful frendsip.” Hogy klasszikustól idézzek. És kidolgoztuk a kaját sexért kolis alapokon nyugvó rendszert, amivel egymást tudják a diákok segíteni. És éssel nem kezdünk mondatot.
A tegnap este jelmondata pedig: Fuck you! Love you! It's almost the same, just keep the order.
És zárásul pár kép, csak úgy hangulatként a városról.
Hoppáré, majdnem kimaradt. Eddig csak egyszer hallottam magyar szót a városban, egy aluljáróban cigó melósoktól, de amikor fotózgattam a dóm mellett, akkor megint megcsapta a fülem. A szituáció a következő volt: Esett a hó, és egyfolytában az objektívra, és nagyon nehéz volt egy nem foltos képet csinálni. Ott bambáskodtam a templom mellett, elengedtem egy a pi..ba-t, amikor elkezdtek mellettem magyarul beszélni. Mi a tanulság? Ott vagyunk mindenhol!
Látkép a nyugati oldalról (West side ist the best!) und die Hohencollernbrücke a Majnán.
A híres hírhedt dóm, meg a nyugati oldal.
Szíp nagy. Mindenki megnézheti kedvére ezer helyen a neten, hogy mekkora.
Az ólomüveg intarziák között vannak kortárs darabok is, ez nem az. Meg az dóm eleje.
Dóm megint.
Ellenfényes posztapokaliptikus kommersz, oszt mégis teccik. Fölhívnám a figyelmet a háttérben a birodalmi lépegetőkre.
Eléggé kietlen is tud lenni na. Ezek egy 5 órás városkeresztülkasulszelőörömbiciklizés alatt készültek.
Nem kell félteni friccéket, fossák az érdekesebbnél rondább házakat. Az viszont tény, hogy a statika tanszék túlvilági arccal menne el egymás után 10x, ha meglátnák ezeket a szerkezeteket. Ami becsülendő a németekben, hogy ha már ronda, de legalábbis semmilyen a ház, akkor is baromi jó szerkezeteik vannak.
