Sikeresen visszaértem a gran canaria-i túráról, amit megtoldottam egy jó kis német kanyarral, és így meglátogattam Tomit is, de erről majd később.
CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK
A jegyeket még decemberben lefoglaltuk, persze mint kiderült nem mindet, mert a Pozsony-Frankfurt járatra nem találtuk meg az értesítést, pedig esküdni mertem volna, hogy lefoglaltuk. A lényeg, hogy egy héttel a túra után vettük meg, ami egy kicsit megdobta az árat, de még így is baráti volt. Azért Frankfurt (pontosabban Frankfurt Hahn), mert innen van csatlakozás Las Palmas de Gran Canáriára, ami a sziget fővárosa. Pozsonyból hárman indultunk 18-án este (én, Dudó, meg Zoli), aztán Frankfurtban találkoztunk Petivel és Zsófival (aki kesztyűs kézzel bánt mindenkivel), ők már pár órája ott csöveztek, de hála Peti laptopjának nem unatkoztak. Még Pozsonyban csapódott hozzánk Dr.Smirnoff orosz származású fertőtlenítési specialista, akivel Dudó végzett 5 perc alatt.
Frankfurtból reggel hétkor indult tovább a Gépünk Las Palmasba, úgyhogy a maradék időt alvással töltöttük.
Okosodj rovat:
Jövendő reptéren csövezőknek elárulom, hogy nem célszerű a bejárat közelében aludni, mert akármilyen csöndesnek tűnik is az hajnali 1-kor, reggel ötkor elkezdenek jönni az emberek, mint az oroszok. Én elkövettem ezt a hibát, és amellett, hogy Németország gurulós-bőrönd készletének felét elhúzták a fülem mellett, még a hideg is jött rám.
A frankfurt hahn-i reptéren amúgy köcsögök, mert olyan csúnya és kényelmetlen székeik vannak, amikre nem lehet lefeküdni, csak ülni, ezért van tele a reptér este a földön hempergő fiatalokkal. A repülőút unalmas volt, viszont egy Harrison (mint Ford) nevű angol kissráccal játszottunk legalább egy órán keresztül. Az a jó a kicsikben, hogy ha elbújsz a szék mögé és grimaszolva előbújsz, akkor ezzel képesek egy óráig is elleni. (Mondjuk mi legalább olyan jól szórakoztunk, mint ő.) A végén még a dinoszauruszát is bemutatta, amiről kiderült, hogy éles fogai vannak.
Megérkezéskor Janiék már ott vártak a 28 fokban és hatalmas párában, az elég kietlennek tűnő szigeten. Ők már két nappal hamarabb megérkeztek, és millió kilométert legyalogoltak. Baba egy kedves: „Részeges Retkes Bagázs” felirattal és egy 53 fogas mosollyal várt minket, ez a szintű kedvesség úgy meghatott, hogy kénytelen voltam egy kósza könnycseppet elmorzsolni a szemem sarkából.
Aztán Jani egy kicsit kisebb vigyorral már azt mondta, hogy az autóbérléssel viszont közel sem ilyen rózsás a helyzet, ugyanis a neten talált olcsó autók nem jöttek össze, egy kocsink van csak (és persze, hogy nem az új VW Polo, hanem Renault Clio – a franciák keze messzire utánuk nyúlt megint). De azt át is vettük okosan. Zoli nevére kértük a kocsit, de aztán szerencsére Petit is bejelöltük második pilótának. Nincs baj Zolival, csak szoknia kellett a gépet, mert mióta megvan a jogsija látott ugyan autót 2005 májusában egy újságkivágáson, de ez elég kicsike rutin.
A költségcsökkentések jegyében mi vadkempingezni akartunk, amit természetesen tilos, ellenben a magyar lelemény nem ismer határokat (és gátlásokat:). Pontosabban lehet, ha beszerzel valami papírt, valami irodából, amit 3 napig kerestünk, és úgy sem lett meg. Még aznap elment a csapat fele megkeresni az irodát, minket meg kiraktak egy helyen, hogy majd ottan vannak szép halak meg strand. Lett is, miután Baba vezetésével és egy kismaratoni távval megtaláltuk az említett strandot –természetesen már gyalog. A strand Arigana városka mellett található, az utikönyvekben is benne van, mint búvárkodásra alkalmas hely. Amikor először megláttuk a partot, meglepődtünk, hogy miért pont ez a retek hely van a könyvekben, de a lényeg a víz alatt van.
A Kanári-szigetek vulkanikus eredetűek, a felszínükön többnyire sötétbarna tufás kőzetek vannak, amik az állandó szélben sötétbarna-szürkés homokká mállanak.
A strandon is ilyen volt. A sziklák aztán benyúlnak az óceánba. Az óceán alja többnyire világosabb színű homok, -ha nem is a part közvetlen közelében, mert ott gyakran sziklás, vagy köves a part, de beljebb mindenképp. A legszebb rész az volt, amikor a sziklák véget értek és egy hatalmas víz alatti szakadék kezdődött, aminek az alján a már említett világosabb színű homok volt. A homokon nem nagyon nő meg semmi, de a sziklák gyönyörűek voltak. A nagy részükön valamilyen tengeri sárga és zöld közti átmenetben játszó susnya borította, amik között fekete sünök laktak, mint valami aknák. A növények felett kicsivel halak úszkáltak, kicsik nagyok egyaránt, a szivárvány minden színében. Ezen a vidéken cápák is élnek, kisebb fajta angyalcápák. Janinak volt is szerencséje egy méter feletti példányhoz, mi sajnos nem láttunk egyet sem. Ahhoz, hogy élvezetesen lehessen a búvárkodni vettünk búvárszemüveget, meg hozzá való pipát is. Mint szárazföldi patkányoknak érdekes volt az első próbálkozás ezzel a cuccal. Ugyanis meg kell szoknod, hogy csak a szádon veszel levegőt, ha ugyanis az orrodon veszel, rászívod a szemüveget az arcodra. Először félve vettem levegőt, mert nagyok voltak a hullámok, a pipa pedig rövid, de ettől nem kell tartani, mert úgyis a hullámok hátán maradsz, ami sós víz pedig bemegy a pipába, azt egy nagy levegővel ki tudod fújni. Érdekes, hogy az óceánban egész mélyre le lehet látni, én 20 méterre saccoltam azt a részt ahol voltunk, de a víz alatt nagyon nehéz megbecsüli a távolságokat. Amikor fentről nézed a hullámokat, szinte elképzelhetetlen, milyen nyugodt minden a felszín alatt.
A sziget érdekessége, hogy alig esik az eső, össze-vissza pár napot az évben, viszont gyakran van pára, olyan, mint a köd, de nem viszi el a szél. Szél viszont mindig van, hol kisebb, hol nagyobb, de van. Ezért is van rengeteg szélerőmű a szigeten, sokak szerint durva beavatkozás egy ilyen erőmű a természeti környezetbe, de nekem nagyon tetszettek.
Mikor Janiék visszaértek közölték -amit már valahol mélyen sejtettünk-, hogy nincs meg az engedély, de még csak az iroda sem, szóval illegális vadkemping lesz. Mi Duduval és a sörrel a kocsiban maradtunk, a többiek meg a kocsitól messzebb verték fel a sátrakat, ahol a dombok eltakarták őket. Autóban aludni nem a legkényelmesebb, de ha kibéleled magad sörrel, akkor gyakorlatilag mindegy. És igen, este nem sokkal a táborverés után, de már sötétben megjött a két közeg. El is kérték a papírokat spanyolul, amire én szellemesen megkérdeztem tőlük, hogy: „Excuse me?”. Amire kérdéssel válaszoltak: „English or german?” Erre frappánsan kivágtam, hogy hát: „English!”, mi más. A felelt pedig: „Passport pleas!” (Gondolom ha németet mondok, akkor „Passport bitte!” lett volna a válasz.) Ebben merült ki a nyelvtudás, és egyben a beszélgetés is. Ezen kívül már csak további sörözés volt, miután a rendőrök még megzseblámpázták a biztonság kedvéért az autót egy kicsit.
SZOMBAT
Másnap ismét megpróbáltuk megszerezni az engedélyt, ismételten nem sikerült.
Két társammal Zolival és Dudóval kivittek kocsival a los espinales-i buszmegállóhoz, hogy majd mi bebuszozunk Las Palmasba, míg a többiek kocsival jönnek, és megseftelik az engedélyt. A buszmegállótól kellemes 3 km volt a Santa Catarina Y Talmo Parc -ahova a találkozót beszéltük meg-, amit Dudó a bokaszalag-szakadásával egész jól bírt.
Ott találkoztunk a többiekkel. Ezt a napot a városban töltöttük, mekiben töltöttük az aksikat, mindenki elment wc-re. Babával és Zsófival soppingoltunk. Megnéztük, amit az utikönyv írt, sétálgattunk, aztán találtunk egy olcsó, hangulatos kis éttermet, ahol kajáltunk, majd még boltba mentünk, ahonnan két turnusban mentünk a következő illegal táborhelyünkre Las Palmastól kb 8 km-re San Sebastianba. Itt voltak a legnagyobb hullámok az egész túra alatt.
Pont szombat este volt, a Fiesta ideje, de bajos lett volna visszajutni a városba, ezért mi Dudóval külön akciót indítottunk, a „Don de esta la Fiesta!” felkiáltással. Persze előtte megfelelő üzemanyagra volt szükség, amire Stolichnaja mester vizecskéje volt a legalkalmasabb. Ezt még egy buszmegállóban töltöttük be, egy bavásárlóközponttól nem messze, ahol a többiekre vártunk, míg visszajönnek értünk. Vodka – citrom – kétszersült, a szegény vándor hű útitársai. Útközben lefojtottuk pár sörrel, meg találtunk egy kocsmát, ahol még egy keveset ráengedtünk, meg ettem egy sajttálat. Ez volt az a hely, már éjfél magasságában, aho Dudót megkértem, hogy mondja el a csak spanyolul tudó pincérnek franciául, hogy vigyen be minket a Fiestára autóval, és mi kifizetjük, de ne 10 eurót adjunk neki, mert az sok, hanem csak ötöt. Sajnos nem jött össze, pedig nem lett volna rossz, de valahogy senki nem akart két kapatos magyart éjfélkor 5 euróért kocsival bevinni Las Palmas-ba a Fiestára. Ami valahol érthető is, mert Dudunak a kinézete alapján adnék 3 évet.
De mi nem adtuk fel, nem olyan családból származunk. Akkor megyünk stoppal! Amikor már a 10 autó sem akart felvenni, és már 2 kilométerre eljöttünk a falutól, megérett a felismerés, hogy ez nem esz olyan könnyű, mint sejtettük, úgyhogy visszamentünk. Útközben még aludtunk egy játszótéren röpke 2 órát, ahol Peti, aki közben utánunk jött elkérte a kocsi kulcsait, mert ki akarta szedni a cuccait. Ez alapvetően nem is lenne baj, csak 2 órá múlva erre nem nagyon emlékeztünk, amikor be akartunk ülni a kocsiba aludni. Ezért elfutottam gyorsan odáig, ameddig elmentünk, meg vissza, természetesen lámpa nélkül, de nem lett meg a kulcs. Csak mikor visszaértem fogadott Dudó azzal, hogy hát Petikénél volt a kulcs, de a testmozgás sosem árt, a futás meg kifejezetten egészséges.
Intermezzo - HuAnita:
Hu Anita (azaz magyar Anita, vagy Szutyok) barátjának említettem, hogy megyünk Gran Canariára, mire megkérdezte, hogy miért nem Tenerifére akkor már, merthogy Canárián nincsen semmi, csak hotelek meg strandok. Szóval kulturális látnivaló az nem sok volt, leszámítva a gyönyörű tájat. A napjaink strandolással, napozással, sétálással, iszogatással teltek. De mivel ez volt a célunk, az eretnek féle economic trip elérte a célját.
VASÁRNAP
Vasárnap, átvettük a második kocsit, Amikor bepakoltunk lepődtünk meg, hogy eddig egy kocsiban elfért 7 ember cucca és 4 ember. A másik kocsi az én nevemen volt, sajnos ez is egy Clio volt, de legalább bordó, és nem unalmas szürke.
Tipp:
Ne legyetek spúrok, kössetek napi néhány euróért Full Insurance-t a kocsitokra! Megéri. Ha részegen táncolsz az autó tetején, vagy valaki rátehénkedik a motorháztetőre, esetleg felnőtt emberfej méretű köveken hajtasz át többször, jobb ha nem neked kell fizetni a kárt.
Visszafele megálltunk még tankolni, ahol Zsófi hajat mosott a benzinkút wc-jében én meg megborotválkoztam végre, igaz tusfürdővel és vodkával. Jobb, mint az arcszesz, csak ne állítson meg a rendőr, nem könnyű kidumálni magad. Ja igen, visszafele rövidíteni akartunk a táborunkig, ami hozzátett az úthoz plusz egy órát meg olyan 20-30 kilométert, de legalább láttunk olyan helyeket, amit amúgy nem láttunk volna. Szóval mikor megvolt a másik kocsi is kineveztük a mienket Partiwagennek, meg elhatároztuk, hogy amennyire a keretek engedik tisztán tartjuk. Ez részben sikerült is, de azért ügyesen megtelik egy kocsi szeméttel, főleg, ha nem a tied. Ezek után immáron két kocsival elindultunk a szigetkerülő túrára, ismételten csak Jani vezetése alapján.
Intermezzo – HumanGPS/JuanGPS:
Janiról annyit, hogy az ufók GPS-t építettek az agyába, ezért képes gyerekrajz szintű térképek alapján is elnavigálni teljesen ismeretlen helyeken bárkit gyakorlatilag bárhova.
Miután gyönyörűségessen okossan bepakoltunk a két kocsiba Puerto Rico (jelentése: gazdag kikötő) felé vettük az irányt. Puerto Rico a sziget délnyugati oldalán található nagyobbacska város. Maga a város annyira nem érdekes, igazából hotelekkel van felpumpálva, amik este nagyon jól néznek ki megvilágítva. Hatalmas raszterekben vannak a lámpák. Egy-egy hotel mindegyike hatalmas komplexum, fölkúsznak a hegyoldalba. Gyakorlatilag egyféle elemet –egy egységet, gondolom egy apartmant vagy szobát- sorolnak és tologatnak meg mozgatnak, és ez ad ki egy mozgalmas mintázatot a hegyoldalon, ezért kevésbé tűnnek unalmasnak a szállodák.
Az odafele vezető út sokkal izgalmasabb volt. Megálltunk egy hangulatos kisvárosban Dode de Diosban. Egy kisebb település, sok hotellel és apartmannal, kis stranddal. Érdekessége, hogy innen indul a Fred Olsen nevű hatalmas katamarán komp, amivel Tenerifére lehet átjutni, és innen kezdődik a hegyekbe felvezető út, ami a sziget nyugati felén vezet keresztül kb. 50 km hosszan.
Ez a rész volt számomra az út és a sziget talán a legszebb része. Jó minőségű kanyargós aszfalt, gyönyörű, zöld, éles sziklák, hihetetlen kék óceán, kis fehér hullámokkal. A hatalmas víz elveszik a horizonton, csak ködöt látni, és nem tudod, hogy hol van vége, és a felhők hol kezdődnek. De a felhők fölött kilátszik a TEIDE csúcsa a maga 3718 méterével (A Tenerife és egyben Spanyolország legmagasabb pontja.). Itt megmozdult az ereimben a benzin, hogy ide most nem egy 1.2-es Clio kellene 3 emberrel és csomagokkal, hanem egy pörgős supermoto, vagy egy kis roadster egy kanárimadárkával a jobb egyben. De a mi gépeinket sem kíméltük, adtunk nekik, nagyon élveztem az utat, nem úgy mint a két utasom, akik fölváltva nyivákoltak, hogy hányni kell. A sok sirámit Dudó törte meg, amikor is egy gáz-fék combo után szép színeset ásított egy üres kétszersültes-zacskóba. Kénytelen voltunk a következő leállóig letekert ablakkal utazni, a röhögéstől megfájdult a hasam. Zoli ezután szintén hányni akart, csak hogy túl legyen rajta. Adtam neki egy utazótablettát, hogy attól jobban lesz, és csak segített neki. Később azért elárultam, hogy az egy torokgyulladásra kapott homeopatikus cucc volt, de akkor segített. Hiába, minden fejben dől el.
Az este már Puerto Ricoban ért minket, legalább háromszor körbejártuk a várost oda-vissza, mire megtaláltuk az egyetlen kempinget, ami természetesen be volt zárva, ebből egyenesen következett, hogy illegal vadkemping lesz megint. Engem nem zavart, sőtt kifejezetten tetszett. A hely neve Punto Blanco (világos pontot jelent) volt. Mi úgyis kocsiban alszunk, gyakorlatilag mindegy hogy hol. Elsörözgettünk Dudóval. Azt est slágere a Chumbawamba-tól az I Get Knocked Down volt. Aztán kellett még az autó tetején is táncolni egy kicsit, azt hiszem a nap „i” betűjére ezt tette fel a pontot.
Itten lehet a zenét meghallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=cGzuw9ErEM0
HÉTFŐ
Megpróbáltunk egy kis strandolást reggel, de szinte lehetetlen volt bemászni a sziklák között a vízbe a hullámok miatt.
Ezért aztán bepróbáltuk a puerti ricoi strandot, ami felért egy esztétikai atombombával, vagy mit atom- hidrogénbombával. Először is, hogy egy lekerített öböl volt, ami önmagában is kicsit lehangoló a vadkempinghez és a szabad óceánhoz szokott magyaroknak, dehogy az átlagéletkor 60 év volt, és hogy szinte csak német szót lehetett hallani, még egy rúgás volt, dehogy miért kell ilyen korban monokinizni, azt a fene sem érti. Talán ilyen korban elszáll minden szemérem. A lényeg a lényeg, hogy az UV-n megkormolódott, szénfekete, félpucér német Omakkal volt tele a strand, a hamvas, üde kanárimadárkák helyett.
Szerencsére pár óra múlva továbbálltunk, és végre megtaláltuk a sziget egyetlen működő kempingjét, aminek viszont pont nem írtam föl a nevét, de ha igény van rá, kiderítem! Szóval bejelentkeztünk a kempingbe és északnak fordultunk, be a hegyekbe. Az aszfalt minősége elég változó volt, de a táj kárpótolt bennünket –legalábbis az utasaimat, mert én az utat néztem. Egy hatalmas völgykatlan egyik oldalán kanyarogtunk. Így értünk Soriaba. Ami egy sziklahasadék, jól néz ki, de gyakorlatilag ennyit tud, nem többet. Továbbindultunk a hegyekbe, és amikor már a második behajtani tilos táblán is átmentünk jött szembe egy idősebb hölgy kocsival, ő mondta, hogy nem tudunk tovább menni, mert a sziklafal rászakadt az útra.
A kemping előtt még benéztünk Maspalomasba (sok pálma, ez a neve). Szintén egy szép nagy üdülőváros, hatalmas homokos stranddal, és homokdűnékkel. Mivel a Kanári-szigeteken nincs szép homok, ezért ami a dűnékhez kellett Afrikábol hozták, hogy legyen a turistáknak hol hemperegni. Ezt ki is használtuk, hogy eldöntsük ki a legszebb, gurulóversenyt rendeztünk az egyik dűne oldalában, mint ahogy az egyetemisták általában szokták.
Mikor visszaértünk a kempingbe, hossza agyalás (2 perc) után kitaláltuk, hogy Dudóval mi nem fizettük ki a napi 5 eurót a kempingért, helyette inkább a parkolóban aludtunk a kocsiban és azt a megspórolt néhány eurót Dr.Smirnoffnak adtuk.
Este egy fajjin kis grillezéssel adtuk meg a testnek, ami neki jár. Szerencsére sötét volt, ezért nem láttuk, hogy gyakorlatilag szenet kajálunk, a kecsap meg elvette az ízét, úgyhogy jó kis vacsora lett belőle.
Intermezzo – rádió, friccek:
A spanyoloknak nincs egy épkézláb rádiójuk. Ha van 3 rendes szám egymás után, az maga a csoda. Viszont ezután minimum negyed órát pofáznak, és bárhova csavartuk a rádiót mindenhol ez ment. Pofáztak. Nem zenéltek. Pofáztak.
A másik: a sziget tele van németekkel. Legalább két német rádióadójuk van. A német adókon németül pofáznak. Ha legalább Rammsteint játszanának, de nem, itt is pofáznak.
Summa-summarum: Spanyolországnak egy Petőfi rádióra van szüksége, vagy nekünk kellett volna rohadt sok cd-vel készülnünk, de amit ott rádiónak hívnak az gyász.
KEDD
11-kor még mindig a camping-ben tököltünk, mert hogy most mindenki kialussza magát a sátorban, hiszen ez az első hivatalos hely, és ha kifizették az 5 eurót, azt most kegyetlenül lealusszák. Minket a tulaj elküldött, hogy ne a privát parkolóban lébeculjunk, ezért a camping mögött csöveztünk egy órát, aztán visszajöttünk. Végül is pihenni jöttünk, szóval egyszer belefér. Aztán Puerto Ricoba mentünk, a Playa del Inglésre, vagyis az angolstrandra.
Intermezzo – bőr a pofán:
A parkolóban: 1óra 45 cent, 2 óra 1,05 euro, 3 óra 1,55 cent, 4 óra 2,45 cent. Minden rendes helyen, ha parkolójegyet veszel, akkor vagy egyenesen arányban nő az ár az időtartammal, vagy az időintervallum növelésével arányosan kapsz bizonyos kedvezményt. Itt nem. Ha nem akarsz óránként visszajárni, hogy olcsón parkolj, akkor fizess paraszt! És természetesen az automata nem ad vissza. Középkelet - Európa legsötétebb bugyrában is ad vissza az automata!
Itt már jobb volt a felhozatal madárkákból, szép volt a strand is. A szemnek, csak a horizont szabott határt. Gyönyörű nyári idő volt. A parton mindenféle vackokat árultak, lehetett jetsky-zni, olcsón venni partyba jegyet (nem magyar pénztárcához mérve olcsón), ha akartad kis sárgák masszíroztak, vagy vehettél sört az ott szaladgáló árusoktól. Szóval minden volt. De minden jónak vége szakad egyszer, 4 óra grill után megtámadtuk a helyi mekdó 2 konnektorát, és végre sikerült feltölteni a telefonom, Petinek meg a laptopját. Még vettem egy szép kis karkötőt. Ezután átautóztunk a dűnék másik oldalára, ahol ökörködéssel hasznosan eltöltöttük a sötétedésig hátramaradt kis időt. Ma este is grilleztünk, és most már határozottan jobb lett mint előző nap, egyre több hús maradt meg a szén között. A kocsiban alvás viszont egyre kényelmetlenebb.
SZERDA
Reggel kiganéztuk a partywagent, összecuccoltunk, hogy majd búvárkodni megyünk Ariganba, de előtte még Babát tanítottam vezetni, Petike meg Jancsit. Mindkettőjüknek nagyon jól ment, igaz Baba nem nagyon látott ki, de annál bátrabban nyomta neki. Át is tolta a kocsit kétszer egy emberfejméretű szikladarabon, de szerencsére semmi nem szakadt le a kocsiról. (Itt jönnek elő a full insurance előnyei.)
A csapat kettéoszlott már a kempingben, páran elmentünk a helyi Decatlonba búvárszemüveget meg pipát venni, addig a többiek lementek a strandra.
A napot napozással töltöttük. A vizet vizezéssel… Nem. Búvárkodtuk, most már „profi” felszereléssel. Hideg volt a víz, és fújt a szél is. Ilyenkor szinte minden telemegy homokkal, a ruhától kezdve a kaján keresztül a füledig, minden. Érdekes volt látni mikor jött a dagály estefele. Percről percre emelkedett a víz. Az estét esmént egy grillezés zárta, és hogy a sok német hatás miatt-e, de bratwurstot is grilleztünk, ami salsa szósszal valami hihetetlen finom volt. A csajok egyre jobban lettek (márhogy nem a pia miatt, hanem egyre jobban grilleztek), nem volt szén a kaján!
CSÜTÖRTÖK
Az utolsó közös nap, és utolsó nap a kempingben.
Intermezzo - a szabad utazó:
Míg a fürdő előtt vártam, megint találkoztam a fura német figurával. Előző nap már váltottunk pár szót, de ma megint beszédbe elegyedtünk. Leírom, amit megtudtam róla, érdekes. Elárulta, hogy 14-15 éve utazik folyamatosan, és eddig már 39 országban járt. A pontos célját nem tudom, vagy csak nem tudom pontosan leírni a célját. A lényeg talán, hogy a körülötte lévő világot figyeli. Mikor kiderült, hogy építész vagyok (leszek), elmondta, hogy ő is az építőiparban dolgozik. Természetes anyagokból épít házakat, fából, vályogból. Szerinte a beton alapvetően rossz, mert tele van mindenféle vegyszerrel, és nem nyújt egészséges környezetet. És ahogy mostanság építkezünk, és úgy alapvetően viselkedünk –az egész emberiség- az hülyeség. Amit pedig az iskolában tanítanak, használhatatlan. Azt is elmondta, hogy Németországban leadják az iskolában az anyagot, de azt már nem szeretik, ha a diák kérdez. Ezt persze nehéz elhinnem, de nincs kizárva. Ő azért utazik, hogy jobban megismerje a világot, az embereket –általánosan az embert, és ezáltal magát. Ha teheti sátorban alszik, biciklivel közlekedik. Jegyzeteket készít, skicceket, hangfelvételeket. Lehet, hogy könyv is készül belőle, viszont lehet, hogy csak magának. A legérdekesebb dolog, amit mondott, és amin már én is sokat gondolkodtam a következő volt: Az agyunk csak egy nagyon kis részét használjuk, csak néhány százalékot, aki ennél egy kicsivel többet, az már Nobel-díjjas. A lényeg, hogy amit megtanultál, az mind az új tudás útjában van, minden megtanult dolog gátolja, hogy új dolgokat tanulj meg. Nem is a megtanulással van a baj, hanem a kreatív gondolkodással. Azaz, hogy a beidegződésekkel egyenes arányban csökken az új ötletek születésének a lehetősége. A tudatunkat tudatosan fel kell szabadítani –sokszor el kell felejteni dolgokat, hogy újak jöhessenek (célszerű persze leellenőrizni az eredményt:) – ez saját gondolat- ezért is utazik, hogy autodidakta módon tanuljon tapasztalás és megfigyelés által. Többnyire egyedül, és nincs előre meghatározott úti cél, és nincs előre meghatározott időtartam. Egy gondolatot követ, ha úgy érzi, hogy máshova kellene mennie, mert valamiről az út eszébe, akkor odamegy. Zárszónak még annyit, hogy a megismerés eleinte félelemmel jár, de ha nem ijedsz meg az elején, és nem fordulsz vissza, akkor elképesztően érdekes. Ez valahol teher is.
Délután Las Palmasba mentünk, egy három kilométer hosszú strandra – persze import homokból volt ez is. De sokkal jobb volt, mint a puerto rico-i, kis kanárimadarak cserregtek mindenmerre. Zolival mászkáltunk, hogy találjunk valami szuvenyírboltot. Kicsit még strandoltunk, megnéztük a hatalmas homokszobrokat. Az egyik éppen azt hirdette, hogy 2016-ban Las Palmas lesz a kultúra fővárosa. (a homokszobrász még 6 évig elél ebből)
Este még a kis éttermünkben kajáltunk, valami horribilis adag volt a nagy menü, de megettem, mert ki van fizetve. Aztán még a mekiben neteztünk, vonatot kerestem Pozsonyból hazafele (Milyen naiv is voltam:) Végül a reptérre mentünk, Janiék ugyanis hajnalban indultak haza, ebből egyenesen következik, hogy ordenáré buli lett, autórádióval, Smirnoffal, Bacardival, sörrel. Szellemes vetélkedőkkel, amikor búvárpipából kell időre sört inni, meg még volt egy s más. 5-kor a Jani, Baba, Zoli, Dudó leléptek Madridba. Hárman maradtunk, mi meg a kocsiban aludtunk, mint kiderült tilosban, ezért egy rendőr keltett minket két 90 eurós büntetéssel. Ez nagyon nem kellett volna így péntek reggelre.
PÉNTEK
A lidli parkolóban kiganéztuk a két kocsit, 11-kor leadtuk, a kölcsönzősök bevittek minket az aoeropuerto-ra. A terv az volt, hogy lerakjuk a csomagokat, aztán estig a városban lébecolunk. De a las palmas-i reptéren nincsen csomagmegőrző, a rendőrökhöz nem rakhattuk be (pedig Zsófi kérdezte), a buszpályaudvaron sincs megőrző. Ilyen esetekben hasznos, ha lespanosz a pincérrel egy étteremben, a figura nagyon rendes volt, otthagyhattuk a csomagjainkat, meg is ebédeltünk, aztán a városban sétáltunk. Végigfociztuk az utat a 4 eurós gumilabdánkkal, amit közben elütött egy autó, kigurult az autópályára és majdnem szívinfarktust okozott egy idős bácsinak.
Visszabuszoztunk az éttermünkhöz, ekkor már esteledett, kezdett megéledni a város.
Intermezzo - Fiesta:
Pénteken és szombaton este megélénkülnek a spanyol városok. Amikor kezd lemenni a nap előjönnek az emberek. Először a fiatalabbak kb. 12 éves kortól, nekik hamarabb haza kell menni, gondolom azért. 10 fele megjelennek a 14-16 évesek, és szálingózni kezdenek az idősebb korosztályok. Éjfélkor már tele van a főutca. Sétálnak, babakocsit tolnak, beszélgetnek, kajálnak, iszogatnak. Napközben főleg turisták vannak az utcákon, nekik játszanak az utcazenészek, meg kell hagyni nem is rosszul. De olyan is volt, hogy egy idősebb bácsi kiült az utcára egy gitárral, és csak játszott és énekelt a saját örömére. Köréje gyűltek a padra, akik ismerték a dalokat, és vele énekeltek. Stíl!
Vacsora után busszal mentünk a reptérre, ott még áttöltöttük a képeket, aztán aludtunk, már amennyire a hajnalban, a fejedtől fél méterre megjelenő többszáz ember csoszogása ezt megengedte. Nekem nem engedte. Alig vártam a becsekkolást, ahol kiderült, hogy késik a gépem Frankfurt fele. Elvileg még így is lett volna elég időm elérni a pozsonyi gépet, gyakorlatilag nem volt. Ennek egyenes következménye lett, hogy Tominál kötöttem ki Karlsruhéban 4 napra, de az már egy másik poszt.
