cápa

Gypsy festival

 

Hogy ezt meg fogjuk nézni, ezzel indultunk el: Dóra, Andi, Péter és én a Donau Inselre. Útközben kiderült, hogy mindenki utálja a cigányokat, de gondoltuk adunk nekik egy esélyt. Az egész út apropója az volt, hogy május 13-a államünnep, és semmi nincsen nyitva, egyetem sincs, ezért volt ez a közös kiruccanás. (Azért nem a sors fintora, hogy munkaszüneti napon van a fesztivál?)               

Természetesen nem találtuk meg a fesztivált, vagy ellopták a cuccot és nem lehetett megtartani, vagy mi voltunk bénák. No de félre ezzel a csúnya általánosításdival, a roma emberek ugyanolyan értékesek tagja a társadalmunknak, mint mindenki más, aki csak a napon barnul.

Szóval, ha már úgyse találtuk meg kormos barátainkat, elmentünk a Práterbe, ami a feltételezett helyszíntől egy negyed órás kellemes séta volt. Építészeti szempontból sem volt elhanyagolható ez a 15 perc, több érdekes lakóparkokat is láttam. (Ami ugyanaz, mint a lakótelep, csak szebben megfogalmazva, hogy eladhatóbb legyen, és ne a panel jusson eszünkbe róla.) Érdekes volt (valójában nem is volt annyira érdekes, az lett volna érdekes, ha nincs rendberakva), hogy az alapvetően csúnya házak sem voltak zavaróak, mert rendezett volt körülöttük a környezet, parkok vették körül őket. Működik a régi recept, ha van egy csúnya ház, akkor ültesd be a környéket zölddel, és mindjárt nem fog annyira fájni.

No. A Práter viszont tömve volt, zajlott az élet, nyüzsögtek az emberek. A Práterről csak annyit, hogy az a bécsi Vidámpark, csak sokkal több és nagyobb cucc van benne, és drága. Drága, de jó.

Dórával ki is próbáltuk az egyik körhintát, de ne a klasszikus konfigurációra gondoljatok, hanem egy hatalmas oszlop körül forgó konzolokra, amik folyamatosan emelkednek 40 méter magasságig. Jó volt na. Még kicsit sétálgattunk, aztán mentünk haza.

 

Itt már sejtettük, hogy nem lesz ebből fesztivál. 

 

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból, de tetszett. És egy kis új. Mozgalmas ablakok és penthouse a tetőn, természetesen más színnel.

 Minden, ami ma modern. Elmegy, nem rossz, de nem is Pritzker.

 Lakópark/lakótelep.

Bevilágítók egy kis extenzív zöldtetővel fűszerezve. És egy torony. Amiről szintén nem tudom, hogy micsoda, de teccetős. Egyből az újrahasznosításon kezdtem gondolkodni.

Kb. 40 méter.

 Emelkedik és pereg. Nem rossz.

A középkorú, alkoholista bohóc a Simpson családból. Ipari méretű lángosokat lehet venni, afrikai államok egy éves költségvetésért.

A giccs él és élni fog!

Nagy kedvencem a stree art újabb lövése, ami talált. És amennyi a gypsi festből maradt, jó tag volt az öreg.

Győr

 

Május első hétvégéjén látogattam meg Balázst Győrben. (Aki mellesleg nem volt jó házigazda.) Nem sokat voltunk ugyan ott, mert szombat este érkeztünk, és vasárnap késő délután indultunk is vissza.

Vasárnap bejártuk az egyetem környékét. Megnéztük a Black Boxot is, azaz a fekete dobozt, a győri építészkar új épületét. Szerencsénk volt, mert bejutottunk, kiderült, hogy a doboz vasárnap is üzemel. Elég pöpec hely, a tervezési tanszékek találhatóak itt, néhány előadóterem van benne, a felső szinten pedig egy műhely. A diákoknak van saját asztaluk, és van egy kisebb elzárt szoba, ahol mindenféle szerszám található a makettezéshez. Ezek a győriek kezdenek följönni, mint a talajvíz! A falakra ki volt rakva néhány terv, ugyan nem néztem meg tüzetesebben őket, de nem voltak rosszak. Szóval lehet, hogy a BME-s építészkarnak fel kell kötnie a gatyáját.

A többi épületet is kezdik felújítani az egyetemen, most épül az infó karnak az új tömbje, van vadonatúj teremgarázsuk, és egy új híd is készülőben van, ami az egyetemhez vezet majd a Duna ágon át.

A város amúgy eléggé kihalt volt vasárnap délután, meg is állapítottuk, hogy Győr a családosok városa, több volt a babakocsis ember, mint a sima sétáló. A diákok többsége hazamegy a hétvégére, de állítólag hétközben sincs valami eszeveszett nagy élet, nincs hol bulizniuk. Gyász.

És találtam diplomatémát, de erről egyebet nem tok mondani, szupertitkos! Muhaha!

 

 A Black Box messziről, de a Grey Box név jobban illene hozzá, a táblák színben passzosak.

 

Mindig tetszettek a régebbi ipari épületek rehabilitációi, ez egy kifejezetten jó példa. Bejövősek a XX. sz. eleji tégla gyárépületek is, de a szocis hagyatékban is rengeteg lehetőség rejlik. Az anyagok, amikett itt használnak is csak ráerősítenek az ipari jellegre, egyszerűek, és nem is annyira drágák. Hasonló épületeket Szlovéniában láttam. Hétköznapi anyaghasználat, igényes, és érdekes kivitelezés.

 

Üvegtégla, horganyzott acél elemek és ablakok, dryvit vakolat. A színek nagyon sokat számítanak, a legolcsóbb eszközök egyike, de ha jól eltalálják üt, mint a gumikalapács.

 

Részletek, színek.

 

A földszinten előadó termek vannak. Itt sincsen túlbonyolítva semmi, látszik a szellőzés, de egyáltalán nem zavaró, stíles, őszinte hely.

 

A legfelső szinten van a műterem és a műhely. A vonalmenti fűrészfogas bevilágítók mellett oldalsó ablakokon is kapnak fényt a termek. És a legjobb, hogy a diákok bármikor használhatják. Egy negatív észrevétel, hogy egy kicsit meleg volt a sok ablak miatt.

 

Az épület súlypontjában van egy bevilágító "kürtő", és az egyik földszinti előadóhoz egy kis elkerített belső udvar is tartozik.

 

Hogy pontosan mi, nem tudom. Valamilyen kiszolgáló épület ez is. De nagyon bejövős! Függőlegesen hornyolt vb. panel falak. Egyszerű forma. Valószínűleg nem ez volt a szándék, de nagyot gurítottak ezzel a szociban! Nem kizárt, hogy ezt is felújítják nemsokára. A baloldali képen a kolik vannak. A lépcsőházak közötti részeket újították csak fel. Olyan hangulata volt a helynek, mint a Gomorra című filmben a városnak. Mégis volt benne egy kis vadromantika, és a sok zöld is csak javított a helyen.

 

Vadonásúj teremgarázs az előtérben, a háttérben az infókar épületei készülnek, baloldalon meg az új autóshíd. Győr lassan nem csak Gyuriról és a gyufagyárról lesz híres.

 

Épül! Muhaha!

 

 

 

Ez is eljött. A vadkapitalizmus belémvágta körmeit, a digitális világ örvénye végkép lehúzott, elsüllyedtem a 21. század mocsarában – vettem egy MP3 lejátszót, mit MP3 - MP4 lejátszót! Megtört a jég. Amikor megvettem a discmanemat, kb. hasonlót érezhettem, de ma, ma szintet léptem, vagyis inkább ugrottam. Azonban most erőt vettem a spúrságom felett, és nem követtem el azt a hibát, mint az előző gépezet megvásárlásakor. Ez egy Sony, nem valami szlovák rádiógyártó cég által felcímkézett kínai fos, ez itten a távolkelet szele már, egyenesen a felkelő nap országából, szóval komoly cucc. Egy pillanatra meginogtam egy metálzöld iPod előtt, de erőt vettem magamon (és számoltam) és végül ez lett. (westside kontra fareastside) (Ugyan ez nem tartozik szervesen a blog profiljához, hacsak nem dumáljuk bele, hogy most már nincs akadálya az utazás közben a zene világát is beutazni, de nem.) A lényeg, hogy ne vegyetek össze minden szart, a minőségnek van értelme. Ha jó cuccot veszel nem vagy sznob, csak mondjuk valamit hosszabb ideig akarsz használni, vagy nem szereted a sorjás műanyagot. Persze nagyon fontos az ár-érték arány, hiszen manapság szinte minden erről szól –megéri-e?-, és mint a modern kor gyermekei számolunk mi is.

 

Régóta szerettem volna egy ilyen vackot, hogy buszon, vonaton, amikor már fáradt vagyok olvasni, de aludni meg nem tudok, akkor legalább zenét hallgassak. Mert zenét hallgatni jó. Meg is örültem, mikor az egyik szórólapon megláttam, a lehetőséget az akár 50 %-al alacsonyabb árakra is. Ez indította be a gépezetet. Mondom: feleárért már jöhet a cucc. Node! Amikor körülnéztem a boltba megláttam a hatalmas akciókat, a következőképpen nézett ki: 48,00 € -ez át volt húzva bőszen, és következő szöveg ez volt: Akció: 47,99 €!!! Egy k…a centet engedtek le, azaz kevesebb, mint 3 forintot! Azt hittem ott csapom magam a földhöz, de csak egy diplomation smile-t engedtem meg. No ez a pofátlanság határa. (Nem a hülyeségé, annak nincsen.)

 

 

Vannak dolgok, amiben utolérhetetlenek vagyunk. 12 Nobel-díjasunk van, pénzünk nincs, úgyhogy ezért inkább azt mondhatjuk, hogy 12 magyar származású Nobel-díjasunk van.

A magyar építészet kicsit betokosodott, legalábbis az egyetemen, pontosabban a BME-n. Azonban egyre több jó épület születik, persze van egy csomó ratyi is, de ez mindenhol így van. Vannak építészeink, akik külföldön is ismertek. A kortársak közül ilyen Makovecz – ironikus, hogy hála a magyar adózási rendszernek a milánói??? díszdoktorrá avatása után- a Makona is lehúzta a rolót. Több, nem magyar nyelvű könyvet is írtak róla. Jókor volt jó helyen, és jó dolgokat csinált. A szoci kiváló kor volt az ilyen földalatti építészeknek, akik szembehugyoztak a széllel, de okosan, mert nagy terpeszben álltak, és ezért nem a saját lábukat pössentették össze. Szóval Makó melózott a Pilisi parkerdő gazdaságban, csinálgatta a kis forrásfogadókat és sífelvonó házikókat, amik aztán szépen túlnőttek az országon, és meghozták a hírnevet. Fa volt, érdeklődés nem (belföldön nem), ezért szépen csinálhatta a házakat, anélkül, hogy itthon bárki is belepofázott volna. És szépen lassan a szerves építészet fogalma összefonódott a jobboldalisággal a hungaropannonon népinemzeti építészettel. Persze ez egy nagyon sarkított dolog, és hibás is. De Makó megtehette az előző rendszerben, hogy kimondja a dolgokat, és így alakult ez ki. A mai korban már nincs meg az a teher, ami alatt a szerves építészet pálmája nőhetne, más célt kell találniuk.

De a lényeg, amiért mindezt leírom, az a magyar hiányosság, hogy bár alkalmasak vagyunk nagy dolgok véghezvitelére, ha megcsináltuk, akkor befejezettnek véltük a dolgot. Így van ez az épületek karbantartásával. (Kivétel persze a Parlament, mert azt folyamatosan pucolják.)

 

Intermezzo:

Van egy elméletem, hogy ez az érzés, hogyan teszi tönkre azokat a családokat, ahol az egyik, vagy mindkét szülő robotmunkát végez, pl.: szalag mellett áll 12 órát. És nem csak morálisan, hanem anyagilag is. Ez egy megfigyelés, de ez gyakorlatilag már egy szociológiai munkát igényelne. Lehet egyszer kifejtem.

 

Még hideg volt, de már tavasz, amikor Dobogókőn jártam, és láttam a híres neves sífelvonó épületét. Namármost azt sima fenyődeszka borítja, és nem is mai ház, szóval elég rendesen elkorhadt. De kicserélni nagy munka lett volna –annyira sok pénz szerintem nem kellett volna hozzá- ezért gyönyörűségessen okossan befedték kátránypapírral. Messziről nem is vettem észre, közelebb menve viszont megcsavarta az orrom a buhera szaga elég rendesen. A kátránypapírt már kezdi benőni a moha – akár ez is lehetne a modern szerves építészet, ne zárkózzunk el tőle, merjünk nyitottak lenni! Mohás kátránypapírt minden faburkolatú házra! Ezt természetesen ironikusan mondom. Kicsit dühvel vegyes szomorúságot éreztem, amikor láttam. De lehet, hogy ez valahol bele volt kalkulálva, hogy a ház, ha betöltött egy kort, majd szépen visszakerül az örök körforgásba, de akkor ne legyen ilyen köztes állomás. Különben meg vannak több-száz éves faházak is, ez meg a mi hanyagságunkat támasztja alá.

Jó példa a japánok szabadon értelmezett szemlélete, amely több-száz évesnek titulál néhány éves épületeket, mert a szellemiség számít, egy csontra újraépített ház úgy lesz öreg, hogy a hely szelleme itatja át. A szemlélet, amiben készült, a cél, amit szolgál, a technika, amit használnak.

Nem tudom, mi lenne a megoldás. Valójában tudom. Most nincs konklúzió.

 

 

Utóirat:

Valószínűleg, ha lenne egy valag pénzünk, és nem azon kellene filozofálni, hogy ha elvesszük innen, akkor onnan fog hiányozni, vélhetően ezek a felújítások is ügyesebben mennének (vagyis inkább mennének). De azt hiszem, hogy ez itthon nem csak pénzkérdés.

 Autentikus műanyag kertiszékekkel és asztalokkal

Azt hiszem most jutott el oda végleg a filmgyártás (már a szó is filmgyártás, vagy fimiparipar), -vagy csak most tudatosult bennem- hogy alapvetően 2 okból készítenek filmeket. Az egyik a haszonszerzés célja, és kész, a másiknak van valamilyen művészeti indíttatása. Mondjuk ezért a megállapításért valószínűleg nem kapok Nobel-díjjat. Gondolom ez már mindenkinek eszébe jutott párszor, vagy nem. De mindegy is. A lényeg, hogy egy látványos hollywoodi filmnek is lehet mondanivalója, de azt nagyon emészthető módon tálalják elénk, szépen, egyszerűen, hogy mindenki megértse. Ez olyan, mint egy drága vendéglőben a szép kaja, ami mellesleg finom is. Az igazi filmgyártás, olyan lehet, mint egy budai kisvendéglő, emberközelibb, őszintébb egy kicsit. Természetesen a kisvendéglőben is fizetsz, csak nem annyit, de a kaja ugyanolyan jó, a hely nincs tele sznobokkal, és valószínűleg a szakács nem drága kocsival jár, hanem egy tizenéves ronccsal.

Szóval az Akvárium (Fishtank) című filmet csak ajánlani tudom. Nem ez az egyetlen ilyen film, nem is az első, és biztos lesz még pár ilyen, de azt a két órát érdemes rászánni. Külön öröm hallani a jó kis angol akcentust.

Igen, ez egy filmajánló volt.

 

Street Art

Valahol hallottam egy előadást a street artról, ha jól emlékszem egy holland figura rajzolt egy virágot és azt kiragasztottan egy csomó helyre. Bécsben sétálva rengeteg igényes művel találkozni. Többnyire mondanivalója is van. Sokan a társadalmat vagy a kormányt, a rendszert figurázzák ki vele. Valahogy úgy érzem, hogy ez a módja az önkifejezésnek őszintébb, mint amiért pénzt adnak. Van Gogh élete folyamán egy képet adott el a bátyjának. Ezek nem adnak el még ennyit sem. Persze az is lehet, hogy csak unatkoznak, de mégis van valami benne. Mégvalami: a modern galériák (pl.: Tate Modern) elkezdtek komolyabban foglalkozni az utca művészetével. Remélem nem az lesz az eredménye, mint a rap felkarolásának, hanem megmarad őszinte dolognak. Nézzétek a képeket!

 

 

 

 

  

 

 

  

 

 

 

Anita Bécsben

Pénteken jött a cicca, - hogy egy kicsit a pályázattal foglalkozzunk – és hétfőig maradt. Nagyon megörültem mikor kinyilatkoztatta, hogy szeret gyalogolni, úgyhogy a napi 6 óra erőltetett menet, az normális volt. Megnéztük, amit meg kell, voltunk Flohmarkton, ahol Anita bevásárolt képeslapokból. Megvolt a két Hundertwasser Hous, a Gasometer, a Belvedere. De a legjobb az Aréna nevű hely volt, ahol a hippi-punk-underground arcok tanyáznak. Ez egy régi gyártelep, ahol fölállítottak egy tisztességes méretű színpadot, van kocsma, meg gondolom egyéb anyagok is kaphatóak. Az emberek a földön ülnek, isznak, tele vannak pirszinggel, és mindenkin van 6 m² tetoválás. Ennek ellenére barátságos hely. Voltunk fagyizni Bécs legjobb fagyizójában, ahol 2 €-ba kerül a kis adag is, de a fagyi tényleg fajjin. Leszámítva talán a negyven féle fagyiból azt, amit én válsztottam, az Amaretto. Az amaretto tejszínből készül, és morzsák vannak benne, elvileg ez így működne. Namármost a tejszínből készül a teavaj, és ez a fagyi olyan volt, mintha vajat ettem volna, amit lekapartak a kenyérről, hogy nesze neked keleti paraszt. És a legszomorúbb, hogy a kis adag is marha nagy. De megettem – bár liftezett már a vége felé -, mert ki volt fizetve.

Tipp!

Inkább mutogassatok, hogy mit akartok, mert az én fagyim felett sem a jó szöveg volt, különben sosem vettem volna morzsás vajat két euróért. A bécsiek megszokták a mutogatást, a turisták mindig ezt csinálják.

 

Aztán esténként meg a pályázattal foglalkoztunk, egész zseniális dolgot köhögtünk föl közösen. A részleteket 20 évre titkosítottuk!

 

                           Gasometer und Design 1980-90.

 

                        Street art & Street artist. Earart.

 

   Anita nem tudta kihúzni a bebetonozott törpét a Hundertwasser házból,

                        ellenben rá tudott mosolyogni az arcra.

 

                         Letagathatatlan építészeti érdeklődés.

 

 

Vegyes

Namármost a fenti képeket a városban való tudatos és véletlenszerű séták közben készítettem. Először nem volt könnyű megtalálni a Belvederet, pedig volt térképem, így kb. egy óra alatt és plussz 5 km-es kerülővel tettem meg azt az utat, ami 20 perc kényelmes séta lett volna. Ellenben láttam egy csomó mindent, ami amúgy kimaradt volna. A Gasometerhez is gyalog mentem, és közben találtam meg azt a helyet, amit még beiratkozáskor láttam a buszból. Az igazi szakadt underground tanyát. Majd a következő street art rovatban lesz róla bővebben. Most főleg képek lesznek, van egy csomó érdekes ház, és ahogy sétálgattam azt vettem észre, hogy Bécs se sokkal szebb, mint Budapest, csak egyszerűen tisztább, több a zöldfelület, kevesebb a kutyaszar (36 € ha ott hagysz egy adagot a kutyád után, és erre mindenhol tábla figyelmeztet.). A házak általában rendben vannak tartva, vagy felújítva, a kor követelményeinek megfelelően. Persze van ellenpélda is, mert pl. most újítják fel a Südbanhofot, de jelen esetben a felújítás azt jelenti, hogy porigrombolják, és egy teljesen új épületet húznak majd föl. És mindenképpen meg kell említeni a közlekedési kultúrát, ami van. Megállnak a zebrán, alig dudálnak, és nem tolják a gépet ész nélkül, hanem betartják a sebességhatárokat. Mondjuk Bécsben van aszfalt, nem úgy mint Budapesten.

 

Intermezzo:

Múltkor Budapesten vezettem, és betévedtem a Verseny utcába. A verseny utca nem a Hungaroringet megszégyenítő minőségű aszfaltjáról lett elnevezve, maximum offroad versenyeket lehetne rendezni, mert akkora kráterek vannak, amiben egy közepes méretű kínai család csont nélkül eltűnik, sőtt, el is téved benne.

 

Ja, mégvalami. Múltkor futni voltunk este, és akkor humorizáltunk az egyik ismerősömmel, hogy Bécs olyan, mint egy tanya. Mert kutyaszar ugyan nincsen, de ezt a hiányt kipótolják lócitrommal. Ugyanis a turisták miatt rengeteg fiáker szaladgál, és az ablakomon most patakopogást szűrődik be. Persze a kocsisok eltakarítják a cuccot, de néha nem azonnal.

 

Emlékeztek még amikor Sarah Connor rázza a drótkerítést a Terminátor 2-ben egy játszótér előtt. Hát hasonló hangulata van ennek a helynek is. A hatalmas betontömb légóvóhely volt a II.VH-ban. Ma már körbevette az élet, játszótér van a tövében, és park körülötte, jó, hogy nem bontották el.

Ezt a bálnát útban a Gasometer fele fotóztam, irodák vannak benne, a környéket most újítják fel. Részemről sokkal jobban szeretem azokat a csarnokokat, amik az előtérben vannak a jobb oldali képen.

Bal oldalon a kakukktojás. Jobb oldalon meg ha nem tudnátok, hogy kell a lépcsőházra ablakot rakni, hát már tudjátok. Nincs akadálya az ötös diplomának. Szivesen. 

60-as évek, érdekes, a jobb oldali szerintem fiatalabb 40-es 50-es évkre saccolom.

Egyszerű, de szép színes. És amikor elfossa magát az építész. Ilyen is kell. Nem azt mondom, hogy nem szép, kicsit közhely talán, de ezzel is gazdagabb a város. Kell na!

A Tartományi Geológiai Kutatóközpont és a Zeneművészeti Egyetem új épülete, lábakon állnak és elforgatható árnyékolóik vannak.

Housing estate, valamint panelprogram minimal. Kerámiainstallációt minden panelra!

Egy kis kúria, amire az egyik séta közben akadtam, és asszem egy bank. Érdekes volt, itt a helye. Mint a XX. sz.-eleji amerikai épületek egy kis szecesszióval nyakonöntve.

A torony, amiről már korábban meséltem. Zsúfolásig antennával, a telekommunikációs szalkemberek Mekkája. Alatta kutatóközpontok garmadája.

Südbanhof felújítás, vagyis inkább újjáépítés. (Az atomtámadás után pár évvel Bécs városában újra megindult az élet.)

És a végére egy kis művészköpet.

Arsenal

A bécsi hadtörténeti múzeum (Heeresgeschichtliches Museum) közismertebb nevén az Arsenal a világ legismertebb hadtörténeti múzeumaink egyike. Az impozáns épületben igen gazdag kiállítási anyag található, napokat el lehetne tölteni. A múzeum épülete Ludwig Foerster és Theophil Hansen tervei alapján 1850 és 1856 között épült bizánci, spanyol-mór és neogótikus stílusok érdekes keverékében.
                A főbejáraton belépve az impozáns előcsarnokba érünk, melyet híres stratégák szobrai (52db) díszítenek. A múzeum megtekintését az első emeleten érdemes kezdeni a kronológiai sorrend érdekében. Kezdve a 30 éves háborútól, majd a törökök elleni háborúkon, Mária Terézián, a Napóleoni háborúkon, az 1848-as forradalom és szabadságharcon át a boldog békeidők hadseregéig. A földszinten folytatódik tovább először az I. világháború, majd a két világháború közötti osztrák haderő és a II. világháború valamint legvégül egy külön kiállítás az Osztrák-Magyar haditengerészetről. A kiállított tárgyak között számos igen érdekes és egyedülálló tárgy található. Például Savoyai Jenő ravatala, Ferenc Ferdinánd halotti maszkja, a szarajevói merényletkor használt gépkocsija, melyen láthatóak a gyilkos merénylet golyónyomai. Horthyról mint tengerészről is szép megemlékező kiállítás található a haditengerészeti részen. Az épület kertjében szabadtéri páncélos kiállítás kapott helyet.

 

Az Arsenalt csak véletlenül találtam meg, miközben a hatalmas tornyot keresetem, ami mindenhonnan látszik a városból, és a neten is megemlítették, mint érdekességet. Nos, nem érdekes, csak egy torony, életem mappájának Bécs almappájában kipipálhatom, hogy ott voltam alatta, de ennél többet a torony nem tud. Legalábbis laikusként kb. ennyi haszna van. Valójában a környék mindenféle kutatóközpontokkal van tele, a torony is rogyásig van antennákkal, ha muzulmán távközlési szakember lennék, aki mellékállásban müezzin is, akkor valószínűleg innen sugároznám az imát bele a világba. Különben maga a hely nagyon kellemes, az Arsenal mögött egy szép park van, le is ültem olvasgatni míg a hideg el nem zavart. Hangulatos kis hely, kocogókkal, teniszpályákkal és sétálgató nyugdíjasokkal, de nem annyira tömött, mint mondjuk a Staatspark. Aki vonattal érkezik kelet felől, az pont mellette száll le (Südbanhof Ost).

 

Impozáns téglaépület, de kívülről akár gyár is lehetne. A környék tele van zölddel, eztet szeressük.

Egy Saab és ágyúsor a Hadtörténeti Múzeum előtt.

Mondom, parkos. És egy falkötővas, ami nézhet ki így is. Azt hiszem örülhetünk, hogy nem kéréték épszerken.

Belvedere

Felső Belvedere, a vasútállomás felőli oldal.

A Bécs 3. kerületében található barokk Belvedere palota Savoyai Jenő nyári palotájaként épült, aki azonban nem lakott itt, csak fogadásokra használta. A Világörökség részének számító palota, Jonann Lukas von Hildebrant mesterműve. A komplexum két épületből áll, ez a felső, és az alsó Belvedere: az alsó egy villa, míg magát a palotát hívják felső Belvederének. A felső Belvedre 1716-ra készült el, míg az alsó 1720-1723-ig épült. 1752-ben Mária Terézia vette meg a palotát, aki tovább bővítette.

 

Jelenleg is felújítás alatt van a felső rész előtti kacsaúsztató, el van kerítve, de ezt leszámítva a parkot rengetegen használják. Főleg a két kastély közti részt szeretik. Itt nagyon sok a kocogó. A felős Belvederétől finoman lejt a terep a belváros felé, szépen átlátni az egészet. A park egy franciakert, vagyis geometriai formákba van rendezve a susnya, feljebb alacsonyabb zöldek vannak, hogy ne zavarják a kilátást, lejjebb pedig nagyobb fák és bokrok. Több szökőkút is van, napsütéses időben kiváló csajozós hely. Fent rácsodálkoztok, hogy deszép a város, középen, hogy ez a szökőkút is, lejjebb meg be lehet ülni a bokrok közötti padokra, és andalogni, hogy még a madarak is szebben fütyülnek nyugaton. Kultúremberként itt is olvasgattam, de itt is hideg volt.

 

Felső Belvedere, a város felőli oldal, ez előtt terül e a park nagyobb része.

Franciakert és a város látképe. A háttérben ott figyel a Szent István bazilika tornya.

Csöpögős romantika, de akkor is szép. Alsó Belvedere, a magasabb súsnyával.

 

Okosodj rovat:

Régen gázzal világítottak a városokban, ismerhetjük a lámpagyújtogató figuráját akár a Kishercegből is. Bécsben is ez volt. Akkoriban a gázt a szén lepárlásával alították elő, és a bécsieknek hamar megtetszett a dolog, ezért az akkori gázművek gyorsan növekedett. Ennek köszönhető a meglévő négy épület.

Hanem az ipart 1985-ben a (Ezt a dátumot a neten találtam, fura, hogy csak ilyen későn.) leállították, mivel 1969 és 1978 között a városi gáz helyett átálltak a földgáz használatára. Az épületeket műemlékké nyilvánították. Ezután hosszú ideig üresen álltak a csarnokok, néha kiállítás rendeztek benn,  vagy pl. 1992-ben egy techno-rave partyra ropták a bécsiek, de forgattak itt James Bond filmet is.

1996 novemberében a négy épületet egy ingatlanfejlesztő cége vette meg, és a szokásos cuccokkal töltötték még a régi épületeket (kiállítótér, kávézó) : lakások, irodák, boltok, mozi, szóval ami a népnek kell, cirkusz és kenyér.

2000-ben az U3 metróvonal megnyitotta a Gasometer állomást, és így mindenki boldog volt.

1999 februárjától 2001 augusztusáig folyt az építkezés négy nagy koponya tervei alapján: Jean Nouvel (Gasometer A), Coop Himmelb(l)au (Gasometer B), Manfred Wehdorn (Gasometer C) és Wilhelm Holzbauer (Gasometer D).

2001 májusában már költözhettek is be a lakók.

A saját szememmel

 

            A lényeg a lényeg, hogy eléggé a város szélén van a hely, én, aztán mikor Anita is megjött, akkor már mi, gyalog mentünk megnézni (Spúr vagyok, nem veszek bérletet, inkább azt mondom, hogy sportolok.), és így volt kb. egy fél óra az odaút, de az UBahnnal pikk-pakk ott van az ember. Ebből következik, hogy a környék elég külvárosias, kezdenek elfogyni a házak, mindenféle gyártelepek és lerakatok vannak az út mellett, meg persze az elmaradthatatlan török autókereskedők. Aki jött már eurolines-os busszal, és nem aludt végig, az már láthatta is.(Tipp! Az Orangeways olcsóbb, lehet smsben jegyet foglalni, és van wifi a buszon.)  A bejárattal szemben van közvetlenül a metrómegálló, feljössz a föld alól és vár a Gasometer City, merthogy ez van rá kiírva. Olyasmi, mint a Westend. Van minden. Azt szeretem ezekben a rehabilitációkban, hogy okossan tudják a régit és az újat kombinálni, itt pl. úgy oldották meg, hogy mind a négy épület össze van kötve a második emeleten folyosókkal, valamint a szomszédos plázához is vezet egy folyosó. Érdekesség, hogy az első épülethez egy modern irodaépület is tartozik, ami önmagában is egy hatalmas tömb lenne, de így az épület mellett nem tűnik vészesnek. Az épületek alatt mélygarázsok vannak, vagy az éttermek és a boltok szerviz bejáratai. Az épületek mellett az első emeletig feltöltés van, amire lépcsők és rámpák vezetnek fel. Ezek a feltöltések szépen be vannak ültetve fűvel és pitypanggal, és innen is meglehet közelíteni a lakások egy részét. És természetesen ide is bicikliút vezet. Úgy általában tiszta a környék, és bár este nem voltam arra, szerintem elég barátságos. Nézzétek a képek, Anitával felváltva fotóztunk! 

Messziről elég kietlennek tűnhet a hely, de közelebb érve folyamatosan barátságosabbá válik. Igen, ez egy 5 méter magas régi gázszelep.

Az előtrében még a török autóbazár.

Folyamatosan bővül a környék. Egy új városrészt hoztak létre. A jobb oldali dőlt hasábokban lakások vannak. Teccetőss.

Ez van, kellettek az irodák, ez hozza a pénzt. Ennek ellenére a modern parazita látványa nem égeti ki a retinánkat, egész szép a kapcsolat a két épület között. Mondjuk tény, hogy előnyösebb élével fotózni, mint lapjával.

A bal oldali kép jobb oldalán látható a pláza. Építészetileg semmi extra, viszont ellőtték azt a kis geget, hogy színes üvegeket raktak a homlokzat elé. Rengeteget fotóztonk és bámészkodtunk bent, ez az apróság feldobja az egész hangulatát. A jobb oldalon azért érezni, hogy sok irodát nem könnyű csak úgy lecsapni akárhova, de a nagy, hideg felületet valamelyest oldja a finom ív az épületben.

A nagy tésztaszűrő felett egy kis zöld. Érdekesség, hogy a hatalmas szellőzőcsöveket nem akarták elrejteni, hanem hagyták ott pucéran, ezzel is az ipari utóérzést erősítve. És igen, ennek a háznak határozott arculata van.

Csak annyit csináltak, hogy színes az üveg.

Színek-színek-színek.

Egy csipetnyi hosszmetszet. Csak, hogy értsük miről is van szó.

 

Kicsit Hudertwasserről

 

Ezt a sok rizsát a netről kukáztam össze, de érdemes elolvasni, mert nem semmi életútja volt a figurának.  Van benne jó is rossz is, mint egy igazi szappanoperában, de tény, hogy ez kellett hozzá, hogy azzá váljon, aki lett. Ahogy a népdal mondja: „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni.”

 

Az öreg kőműves-kertész-festő-mázoló-bohóc.

 

Friedrich Stowasser néven anyakönyvezték, ebből "németesítette" a Hundertwassert (a sto szlávul százat jelent). Teljes művészneve a Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser volt, ebből a Friedensreich magyarul békével teli, a Regentag esős nap, a Dunkelbunt pedig sötéttarka.

Apja, Ernst Stowasser három hónappal fia első születésnapja után halt meg. A második világháború nehéz időszak volt ő és anyja számára, mivel anyja, Elsa zsidó volt. Mivel apja katolikus volt, mindketten katolizáltak. Hogy ne legyen feltűnő a családi háttere, Hundertwasser csatlakozott a Hitlerjugendhez. A háború után tanulmányait a bécsi Művészeti Akadémián folytatta 1948 és 49 között.

A bécsi Képzőművészeti Akadémiát otthagyta és autodidaktaként tanult tovább, főleg 1951-es marokkói és tunéziai útjai hatottak rá. 1952-ben nyitotta meg első kiállítását Bécsben, egy évvel később megfestette első spirálját, 1958-ban Penészkiáltványt írt az építészeti racionalizmus ellen. Bejárta a világot Párizstól Tokióig, 1972 és 1983 között öt kontinensen láthatták vándorkiállítását. Utazásai során előadásokat tartott, meztelen performanszokat mutatott be, miközben felolvasta a Meztelenbeszéd a harmadik bőr jogáért című írását. Az ember öt bőréről beszélt, amelyek a saját bőrünk, a ruházat, a ház, a szociális környezet (a családtól a nemzetig) és a globalitás.

Már az 1950-es években világpolgárként élt, a civilizáció kritikusaként lépett fel, foglalkoztatta a környezetvédelem kérdése. A kispolgárt megbotránkoztatni akaró Hundertwasser mozgalmat indított Jogod az ablakhoz - kötelességed a fa iránt elnevezéssel, melyben az ablakok kötetlen elhelyezését és tetőkertek telepítését hirdette; Humuszvécé-kiáltványában javasolta a fekália visszajuttatását a természet körforgásába.

Festészetében, homlokzatterveiben, postai bélyegein, ruhaterveiben harsány színeket alkalmazott, kereste az ember és a természet megbékélésének lehetőségeit. Lenyűgözték a spirális formák, elutasította az egyenes vonalakat, mivel azokat "az ördög eszközének" tartotta. Művészetelméletét transzautomatizmusnak, festészetét organikus festészetnek nevezte, a szürrealisták automatizmusának példáját követte.

Leghíresebb alkotása a bécsi Hundertwasser ház, s a közelében lévő múzeum, ahol a festő műveiből állandó kiállítás látható. Az 1983-1985 között épült ház meghatározhatatlan formái, a tetején és erkélyein létesült kertjei, hullámzó padlói és környező járdái, a logikát nélkülöző változatos szerkezeti elemei, burkolatai és aszimmetriái látogatók tízezreit vonzzák. A házzal szemben a művész által tervezett kis "bevásárlóközpont" található, itt főleg ajándéktárgyakat árusítanak, de látványosság a vécé is, amelyre alkotója különös figyelmet szentelt.

Hundertwasser 1981-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémia professzora lett, s megkapta a nagy Osztrák Állami Díjat. Utolsó vállalkozása 1999-ben a magdeburgi Hundertwasser ház volt, melynek felavatását már nem érhette meg: 2000. február 19-én halt meg egy hajón a Csendes-óceánon, úton Új-Zélandból hazafelé.

 

Hundertwasser Haus Wien

Egyből látni, hogy hova tervezett az öreg hippi, a sok susnya igazi felüdülés az aszfalt és a beton között.

Érdekes a homlokzaton, hogy kívül is látszik a belső rendszer. A zöldésg a ház szerves része. 

Mesebeli részletek.

Vidám, ennyi. Hanyatt esnének ha ilyet tolnék diplomára.

Szemöldök minden ablak fölött.

Kunsthaus Wien

Itt a fekete és a fehér dominál, de színek is vannak, és szokatlan anyagok. És persze az elmaradhatatlan dzsungel.

Izzadtak a statikusok és az épületfizikusok is. Ennek ellenére megcsinálták, mert nem rossz, meg nem is lehetetlen, simán csak kihívás. Ez a helyes szemlélet. Okosodjunk!

Egy gyönyörű cél nélküli vakablak, és a parkoló, ami akármilyen érekes is, de eggyel megint több helyet rajzoltak (csempéztek) fel, mint amennyi kényelmes lenne. (Bár 4 motornak kényelemes.)

Fekete-fehér-színes. Kifele nő.

 

 

Hát itt van. Hajnali kettőkor jött, és egészséges. Az égiek mosolyogjanak rá és a családjára!

 

 

 

Amikor meg akarod nézni a naplementét, mert a vulkáni portól szép, de lekésed, és utána elmennél színházba, de nincs jegy. Foglalsz jegyet egy későbbi előadásra, mert mindenképp meg szeretnéd nézni, aztán a villamoson jut eszedbe, hogy az az időpont nem jó. Sebaj, majd a mozi jobb lesz, és amikor felébredsz a film végén, akkor döbbensz rá, hogy nem is. Szóval egy relatíve elcseszett napot ezzel a filmmel lehet igazán megkoronázni. Azt akarom ezzel mondani, hogy ritka egy ergya film, ahhoz képes, hogy a mondanivaló, amit át kéne adni, mennyire szép lehetne.

 

A port. hu szerint ez a rendező második filmje, nincs kizárva, hogy később beletanul. De az is lehet, hogy csak az európai nézőnek nem jön be, mert hozzá vagyunk szokva azokhoz a filmekhez, amiket tudatosan nekünk csinálnak.

 

Viszont az a tény, hogy a magyar szinkront az utcáról behozott román segédmunkások is profibban megcsinálták volna, az már nem a film számlájára írható.

 

„900 évvel halála után a látnok, varázsló, szent és költő Milarepa még mindig Tibet egyik legtitokzatosabb személyisége, beleértve ebbe ifjúkori dühét, amikor fekete mágiával kiirtotta saját családját. A legnagyobb harcot azonban még saját magával, a benne lakozó mérhetetlen haraggal vívta meg. A film középpontjában is ez a történet áll: egy mese a bosszúról, démonokról, gyilkosságról és végül a megváltásról. A Milarepa bemutatja nekünk Tibet legnagyobb szentjének korai időszakát, az igaz történet szájról-szájra terjedt évszázadokon keresztül.”

 

A fenti idézőjeles részt a portról másoltam be. Ami lejött, hogy volt egy eléggé langyosvíz pofa, akinek elszedik a vagyonát a rokonai, az anyja erre megkéri, hogy tanulja ki a varázslás mesterségét, és álljon bosszút a rokonokon. Ez meg is történik egy vihar segítségével, de közben kiirtja a fél falut. Ez az alapsztori. Hogy aztán, hogy lesz belőle Tibet egyik legnagyobb szentje, az nem derül ki. A film azzal ér véget, hogy okossan rájön, hogy nem jó, ha kiirtja a rosszakaróit, de az út, amin végül eljut a bölcsességig azt már nem tárgyalja a film, hanem vége. A legérdekesebb részt hagyták ki. Ennyi.

 

Gyönyörű napra virradtunk 2010. április 17-én, a nap sütött, a szél csak éppen libegett, a csillagok együttállása megfelelő volt, minden nekünk dolgozott. A csimbumcirkusz a Vasúttörténeti parkban volt, aminél kevesebb megfelelőbb helyet találhattak volna. Öreg kocsik, öreg motorok, öreg mozdonyok, fiatal hoszteszcsajok. Jájj! És ami nagyon érdekes volt, rengetegen családdal voltak kint. Amíg az elborult tekintetű apukák patakokban folyó nyállal álltak az autók előtt, addig anyuka fényképezte a kicsiket, amint vattacukorral tömik magukat, vagy az öreg gőzmozdonyokon mászkálnak. Sőt, volt olyan csaj is, aki nemcsak, hogy tudatosította, hogy hol van, hanem ugyanolyan ködös tekintettel bámulta a gépeket. Nagy banzáj volt, kiváló hangulattal. Legszívesebben az összes képet fölraknám, de a nagy izgalomban készített 400 kép kicsit sok lenne ide. És a hab az olajos tortán a Totalcar tízéves szülinapi bulija volt. Ott volt Ponton Dezső, és maga a kopasz mester is: Csikós. A háttérben mindig valami jó muzsika szólt, a kinti megafonokból hatvanas évekbeli rocki recsegett, amibe néha beleüvöltött valami porrápörgetett motor. Amikor megérkeztek a magyar bogaras klub tagjai kellemes elégetlen szénhidrogénnel telítődött a levegő. Nehéz átadni a hangulatot, ott kell lenni! Jövőre sem akarom kihagyni. Jöjjenek a képek, hatalmas önuralommal válogattam ki őket, de így is lett egy csomó, nézegessétek okossan, aztán majd töröljétek le a billentyűzetet, nehogy zárlatos legyen!

 Idejében kell elkezdeni a nevelést. Az esztétikai érzék alapjait még gyermekkorban kell lefektetni.

 

 Ford Capri és Audi Quatro horzsol mind a kettő, kőkemény 80-as évek.

 

 Skoda 130 RS replica (KELL!) és rally Wartburg, a szoci blokk is odatette magát. A Skoda az egyik legjobb versenyautó volt a maga idejében.

 

 Alfa Romeo Montreal és Ferrari Dino, mármár gusztustalanul erős birtoklási vágyat ébresztenek az emberben.

 

 Gyönyörű kis Opel kupé, nehéz elhinni, hogy egykor ilyeneket izzadtak ki magukból a nyugatnémet mérnökök.

 

 A képen kb. 8 négyzetméternyi motorháztető látható, a baloldali valami Chevrolet ha jól emlékszem, a jobboldali szintén, mégpedig egy Chevrolet Corvette Stingray 74-es talán, ezek miatt lesz kár, hogy egyszer elfogy a benzin.

 

 És igen, az angolok, jobb oldalt egy Super Seven (kőkemény, teljesen fölösleges autó, vagy ahogy a totalcarosok mondták: "a legvidámabb koporsó"), a bal pedig egy Austin Healey Sprite Mk I, ami meg simán a legvidámabb arcú kocsi, amit ismerek. Azért van hasonlóság, mind a kettő rám mosolyog.

 

 Csehek. Egy ősöreg Tatra léghűtéses, boxer orrmotorral, és egy Skoda Felicia Cabrio.

 

 Cápa BMW és Volvo 1800 S. Anyám borogass!

 

Egyedi karosszériás Ferrari GT 250 és egy Citroën, aminek nem tudom a típusát.

 

1200-as bogár és az igazi patkány, nem véletlen az oldalán a felirat: Állami Elmegyógyintézet.

 

 Opel Capitan és egy Rolls Royce.

 

 Pannóniák. Tudunk ha akarunk, bár elavultak voltak már a megjelenésükkor is, de gyönyörűek még mindig.

 

 Duna oldalkocsis Pannónia, és egy BMW, szintén oldalkocsival.

 

 Csepel felhúzott kipufogóval és egy deszkapályás gép a múlt század elejéről.

 

 Mamutok.

 

 Nohab, az amerikai licensz alapján gyártott svéd mozdony. Bemásztunk még a motortérbe is. 16 henger. Jobb oldali kép címe pedig: Még az anyagtakarékosség előttről. Gyönyörű tipográfia, tömör réz.

 

 Légcsavarok evolúciója, és repülőgép gépágyúk. Az alsó alumínium propellert talán pont az egyik gépfegyverrel találták el.

 

 Ponton Dezső, és a gazdája, a kopasz mester magyaráz a Totalcar standja előtt.

 

 Kincsek. Csikós szignója a DVD másik oldalán.

 

 

A KÖLTÉSZET NAPJA 

József Attila - Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.

Márai Sándor - Kassa, 1900. április 11.

 

 

Nagyságuk és művük megkérdőjelezhetetlen, én mégis Nagy Lászlótól idéznék. A Táncbéli táncszókat a Bartók Táncegyüttes részére írta 1976-ban. Bele tudta írni a versbe azt az erőt, ami a népből, a földből és az emberből jön. Ezért szeretem.

 

 

Táncbéli táncszók

 

Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek

Rám ugatnak égiek és földiek

Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég

Jó lennénk majd égetőn ha kellenék!

Jó vótam én, jó vótam én azelőtt

Szivárvánnyal írtam be a levegőt

Átváltozott gyászfekete szalagra

Hétrét kéne görnyedeznem alatta.

Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet

Majd meggyógyít, aki szívből megszeret

Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég

Hadd mulatok, mikor sírnom illenék!

 

Kutya a föld, eb az ég

Sehol semmi menedék

Ne is akarj menedéket

Amíg benned zeng a lélek

Most rúgjon a sarkad szikrát

Égesd el a világ piszkát

Aki bírja, kipirosul

Még a csúf is kicsinosul!

 

Forgasd ide, oda is

Lángoljon a szoknya is

Elköltözni csúnya vóna

Deszka közé csomagolva

Mert mibennünk zeng a lélek

Minket illet ez az élet!

 

Ez a világ ellobban

Ölelj engem még jobban!

Hajamtól a sarkamig

Hajnalig, de hajnalig!

Nem hajnalig, örökig

Szakadatlan örömig!

Oda menjünk, ahol kellünk

Ahol nekünk öröm lennünk

Hol a csókok nem csimbókok

Nem hálóznak be a pókok!

Aki minket meggyaláz

Fárassza el azt a frász

Jó habosra hajtsa meg

Talonnak se tartsa meg!

Aki minket meggyaláz

Gyötörje meg azt a láz

Pokol legyen a lakhelye

Égjen el a tüdeje!

 

Én is nyitok aranytorkot

Mint a rigó, úgy rikoltok

Csapkodom a nyári zöldet

Átnyilazok eget, földet

Én is akit megtalálok

Pántolok rá arany pántot

Úgy szeretem, úgy szorítom

Én soha sem szomorítom!

PÉNTEK, SZOMBAT, VASÁRNAP

A péntekről szombatra virradó estét a las palmasi reptéren töltöttük, koradélelőtt indultak csak a gépek. Miután bejutottam a terminálba láttam meg, hogy késik az enyém, de a számításaim szerint még így is el kellett volna érnem a csatlakozást Frankfurtban.

Nem szeretek tolakodni, de alig vártam, hogy leszálljon az az átkozott gép, még kb. 15-20 percem volt a másik indulásáig. Amint odatolták a lépcsőt, úgy pattantam fel mint a cigány, mikor földkábelbe vágta a csákányt, kikaptam a csomagomat, de hiába, mert még 5 percet kellett a sorban állnom, mire a lajhár friccek kikecmeregtek előlem. Siettem befele, már ott voltam a kapuban, raktam a cuccaimat a kopott műanyag ládákba, éppen az övemet csaptam bele, mikor megkérdezte az egyik ott dolgozó, hogy:           

-          „Bratislava?”

-          „Jeah!”

-          „The doors are closed.”

-          „And, there is no way to get in?”

-          „No.”

-          „Akkor a k…a anyátok!”

 

Ott voltam Frankfurtban, az éjszaka közepén, és az orrom előtt ment el a gépem. Az első fél óra idegeskedéssel és parázással vegyesen telt. Fejben szépen átvettem a lehetőségeket, hogyan juthatnék haza. Kerestem egy e-pontot, és nagy netezésbe kezdtem (Szerencsére a net lassú volt, de legalább drága.). Repülő volt haza, négy nap múlvára aranyárban, a vonatok Németországban gusztustalanul drágák, Mitfahrer nem volt, és busz sem volt. Ekkor már tudatosult bennem, hogy ha nem akarom egy kisebb afrikai állam egy éves költségvetését a hazaútra elkölteni, akkor itt maradok minimum 3-4 napot.

Van az a székely mondás, hogy ha tűzbe dobnak, akkor süssél benne szalonnát. Ekkor már az idegeskedést az új utazás izgalom váltotta föl, végül is nem gyakran történt még velem ilyen. Ekkor jutott eszembe, hogy Tomi Karlsruhéban van, a netes térképén utánanéztem, Frankfurt-Karlsruhe 150 Km, az információnál a csaj kikereste a legolcsóbb kombinációját az odaútnak, és elindultam, ez volt kb. 23:30-kor. Így érkeztem meg hajnali fél kettőre 2 átszállással, és iszonyat sok szerencsével Karlsruhéba. Miki sms-ben elküldte Tomi címét, Huanita pedig a telefonszámát (utólag is kössz mindkettőtöknek), de este nem akartam zavarni, ezért három óra hosszan olvastam egy kávé mellett a mekiben (az egyetlen biztos pont külföldön:), aztán szunyáltam még egy kicsit a váróteremben, és amikor elkezdett virradni elindultam. Találtam egy várostérképet, azt lefotóztam, és kb. egy óra alatt elsétáltam Tomi kolijához. Zuhany olyan jól még nem esett, mint három napi csövezés után.

Tomi istentiszteletre ment, én meg elkísértem, ha ezt nem köszönöm meg, akkor semmit. A délután aludtam, estefele pedig Tomival sétálgattunk a környéken. A vasárnap ezzel el is telt.

 

HÉTFŐ

 

Másnap nyugis nap volt –az elmúlt napok pörgése után ez kifejezetten jólesett-, délelőtt kenyeret sütöttünk, délután pedig a városban sétálgattam, és fotóztam.

 

  A város hajnalban, és nem sokkal a cél előtt

 

 

 

Mennyi fű!

 

 Bal oldalon a kastély, ami köré a park szerveződik, jobb oldalon pedig a TU egyik menzája (szép példája annak, amikor megszalad a német fantázia és van még sárga diszperzit is)

 

Ezt az öreg mercit valami tudatmódosító szer hatása alatt fényezték. Baloldalon pedig kubista-pop art sörreklám. Mindekettő bejövős.

 

KEDD

 

Keddre egy kis biciklizést terveztünk, a közelben (17 kilométer, ha van nálad térkép, nálunk nem volt) van egy kastély. Tomi kinézte az irányt neten, és elindultunk. Az egész környéket körbetekertük, egyedül a kastélyt nem láttuk (utólag kiderült, hogy szépen megkerültük), de jó idő volt, úgyhogy csak azért is megérte már. Este pizzát sütöttünk, ami kifejezetten jól sikerült.

 

Biciklitúra alatt láttuk: a környékre annyira jellemző vörös kőből épült neogótikus teplomocska, és egy kis holzfachwerk, hogy mégis tudjuk hol vagyunk

 

SZERDA

 

Másnapra azt terveztük, hogy ellátogatunk Baden-Badenbe. Kis fürdőváros Karlsruhétól 40 km-re, ezért hatkor kellett volna kelnünk, még rémlett is, hogy hallottam az órát csörögni, amit Tomi egy elegáns mozdulattal nyomott le és fél kilenc elmúlt mikor visszatért belénk az élet. Az eredmény annyi lett, hogy egyedül mentem csak. Az állomáson vettünk egy Regiosolo 24-Stunden-Kartét – ez azért hasznos, mert a tartományban 24 óráig utazhatok vele a vonatokon és a városi tömegközlekedési eszközökön egyaránt, és emellett olcsóbb, mint egy oda-vissza jegy. Konklúzió: megérős.

 

  

Also Baden-Baden

 

Amikor megérkeztem az állomásra megkerestem a szokásos infós térképet, ami közel sem volt egyértelmű, de azért lefotóztam hátha. Aztán elindultam toronyiránt, csak úgy érzésre, és láss csodát három kilométer után meg is lett az információs iroda. Ott egy kedves kislánytól kaptam térképet a nevezetességekkel, meg elmondta, hogy melyik busszal jutok vissza az állomásra. Hangulatos kisváros, de erről a képek majd mesélnek.

 

 Az első templomnak sajnos nem tudom a nevét, de a jobb oldalon a kápolna a Stourdzkapelle (Ortodox kápolna.)

 

 Festspielhause (Európa második legnagyobb operája és előadóterme.) und die Trinkhalle (Icsa :), jelenleg információs központ.)

 

 Kurhaus (Kaszinó -a világon a legszebb (állítólag)-,a régi városok közösségi helye, ma is számos rendezvénynek ad otthont.) und Theater (későbarokk)

 

 Staatliche Kunsthalle Museum F.Burda (A két épület egymás mellett áll, össze is vannak kötve, a tárlat klasszikus és modern művekből áll.)

 

 Russische Kirche (Bizánci stílusban épült a 19. sz. végén.),

a kápolna nevét viszont nem tudom 

 

 Neues Schloss (A Margravesek badeni rezidenciája volt, jelenleg magántulajdonban van, nem tudtam bemenni.) und Stadtmuseum (Érdekes az üvegpallókból álló bővítese. Amúgy archeológia kiállítás található benne,

valamint festmények, szobrok, üveg és porcelán munkák.)

 

 Stiftskirche (Egyetemi templom egy 1467-ből származó későgótikus feszülettel.),

jobb oldalt pedig egy kis csemege: a szimmetria a művészet halála (állítólag)

 

 Nyüzsgés a Luisenstrasen (Olyan, mint a Váci utca.),

és a város látképe, amint megbújik a völgyben

 

Intermezzo - Massenverkersmittel:

Németországban a tömegközlekedés drága, de vérprofin van megszervezve. Minden egyértelmű: az irányok, a megállók, ezt a buszon is, vonaton is bemondják, kiírják. És pl. nem a legújabb vonatok járnak, de műszakilag is rendben vannak, és tiszták is. Az állomásokon pedig egyértelműek a kiírások. Ha nem vagy analfabéta, akkor vadidegenként elsőre meg lehet találni bármit. Érdekesség, hogy Karlsruhe – Baden-Baden 40 Km / 19 perc, Budapest – Esztergom 45 Km / 1 óra 40 perc. Ha figyelembe veszem, hogy több helyen áll meg az Esztergomba tartó vonat, és 5 kilométerrel hosszabb az út, akkor is valami el van b…a. A sínek. Ezért a vasutas elvtársaknak nem a választás előtt kellene sztrájkolniuk, hanem a pályát kellene rendben tartaniuk.

 

Miután visszaértem a Karlsruhéba, kajáltam, összepakoltam, és kimentünk az állomásra, ugyanis innen mennek a buszok Budapestre. Azt hittem, hogy este tízkor kongani fog a busz az ürességtől. És ha erre számítottam, akkor szinte nyilvánvaló volt, hogy a 48 férőhelyes buszon én voltam a 49. utas.

Miután megmondtam a nevem a következő párbeszéd zajlott le köztem és a buszsofőr között:

-          „Hát maga az!”

-          „Igen én.”

-          „Maga rokona valakinek?”

-          „Elég sok mindenkinek rokona vagyok.”

-          „De úgy értem a Volánnál.”

-          „Nem, tudtommal nem. Miért?”

-          „Már legalább hatvanszor telefonáltak maga miatt. Maga a negyvenkilencedik utas a negyvennyolc férőhelyes buszon.”

-          „Én elülök a lépcsőn is, de nekem ezzel a busszal haza kell jutnom!”

-          „Megoldjuk.”

 

És megoldották, igaz egy kis isteni segítséggel. A gondviselés aranyló sugara most is rám ragyogott, mint már olyan sokszor az elmúlt pár napban. Valaki nem jött el, ezért lett rendes székem a pótszék helyett. Én lettem a 48. utas. És így 14 óra kényelmes buszozás után, kipihenve pattantam ki a Népligetnél a buszból. Estére már otthon is voltam, igaz 5 nappal a tervezett idő után, de határozottan megérte ez a németországi kanyar.

 

Nagy zabálás rovat:

Pár nap múlva beszéltem Tomival msnen, és mondtam neki, hogy a túra alatt 2 kilót híztam. A válasz: „Akkor valamit jól csináltunk.” És igen, rengeteg jó kaját ettem Tominál, ezúton is kössz!

 

 A közös gyerek, és német pizza magyaroknak (igazi ritkaság)

 

Intermezzo – breadinfection:

A kenyér –krumplis-hagymás- nagyon jól sikerült, és amikor megkóstoltam valami elkezdődött. Amint hazaértem, még aznap este kipróbáltam a tomi-féle receptet. Azóta már többet sütöttem, és fényévekkel jobb, mint a bolti morzsalékos, fölfújt pótlék. Emberek! Süssetek kenyeret!

 

 A 2. és a 3., az első pillanatok alatt elfogyott

 

 

Sikeresen visszaértem a gran canaria-i túráról, amit megtoldottam egy jó kis német kanyarral, és így meglátogattam Tomit is, de erről majd később.

 

CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK

 

A jegyeket még decemberben lefoglaltuk, persze mint kiderült nem mindet, mert a Pozsony-Frankfurt járatra nem találtuk meg az értesítést, pedig esküdni mertem volna, hogy lefoglaltuk. A lényeg, hogy egy héttel a túra után vettük meg, ami egy kicsit megdobta az árat, de még így is baráti volt.  Azért Frankfurt (pontosabban Frankfurt Hahn), mert innen van csatlakozás Las Palmas de Gran Canáriára, ami a sziget fővárosa. Pozsonyból hárman indultunk 18-án este (én, Dudó, meg Zoli), aztán Frankfurtban találkoztunk Petivel és Zsófival (aki kesztyűs kézzel bánt mindenkivel), ők már pár órája ott csöveztek, de hála Peti laptopjának nem unatkoztak. Még Pozsonyban csapódott hozzánk Dr.Smirnoff orosz származású fertőtlenítési specialista, akivel Dudó végzett 5 perc alatt.

Frankfurtból reggel hétkor indult tovább a Gépünk Las Palmasba, úgyhogy a maradék időt alvással töltöttük.

 

Okosodj rovat:

Jövendő reptéren csövezőknek elárulom, hogy nem célszerű a bejárat közelében aludni, mert akármilyen csöndesnek tűnik is az hajnali 1-kor, reggel ötkor elkezdenek jönni az emberek, mint az oroszok. Én elkövettem ezt a hibát, és amellett, hogy Németország gurulós-bőrönd készletének felét elhúzták a fülem mellett, még a hideg is jött rám.

 

A frankfurt hahn-i reptéren amúgy köcsögök, mert olyan csúnya és kényelmetlen székeik vannak, amikre nem lehet lefeküdni, csak ülni, ezért van tele a reptér este a földön hempergő fiatalokkal. A repülőút unalmas volt, viszont egy Harrison (mint Ford) nevű angol kissráccal játszottunk legalább egy órán keresztül. Az a jó a kicsikben, hogy ha elbújsz a szék mögé és grimaszolva előbújsz, akkor ezzel képesek egy óráig is elleni. (Mondjuk mi legalább olyan jól szórakoztunk, mint ő.) A végén még a dinoszauruszát is bemutatta, amiről kiderült, hogy éles fogai vannak.

Megérkezéskor Janiék már ott vártak a 28 fokban és hatalmas párában, az elég kietlennek tűnő szigeten. Ők már két nappal hamarabb megérkeztek, és millió kilométert legyalogoltak. Baba egy kedves: „Részeges Retkes Bagázs” felirattal és egy 53 fogas mosollyal várt minket, ez a szintű kedvesség úgy meghatott, hogy kénytelen voltam egy kósza könnycseppet elmorzsolni a szemem sarkából.

 

 

Aztán Jani egy kicsit kisebb vigyorral már azt mondta, hogy az autóbérléssel viszont közel sem ilyen rózsás a helyzet, ugyanis a neten talált olcsó autók nem jöttek össze, egy kocsink van csak (és persze, hogy nem az új VW Polo, hanem Renault Clio – a franciák keze messzire utánuk nyúlt megint). De azt át is vettük okosan. Zoli nevére kértük a kocsit, de aztán szerencsére Petit is bejelöltük második pilótának. Nincs baj Zolival, csak szoknia kellett a gépet, mert mióta megvan a jogsija látott ugyan autót 2005 májusában egy újságkivágáson, de ez elég kicsike rutin.

A költségcsökkentések jegyében mi vadkempingezni akartunk, amit természetesen tilos, ellenben a magyar lelemény nem ismer határokat (és gátlásokat:). Pontosabban lehet, ha beszerzel valami papírt, valami irodából, amit 3 napig kerestünk, és úgy sem lett meg. Még aznap elment a csapat fele megkeresni az irodát, minket meg kiraktak egy helyen, hogy majd ottan vannak szép halak meg strand. Lett is, miután Baba vezetésével és egy kismaratoni távval megtaláltuk az említett strandot –természetesen már gyalog. A strand Arigana városka mellett található, az utikönyvekben is benne van, mint búvárkodásra alkalmas hely. Amikor először megláttuk a partot, meglepődtünk, hogy miért pont ez a retek hely van a könyvekben, de a lényeg a víz alatt van.

 

 

A Kanári-szigetek vulkanikus eredetűek, a felszínükön többnyire sötétbarna tufás kőzetek vannak, amik az állandó szélben sötétbarna-szürkés homokká mállanak.

 

 

A strandon is ilyen volt. A sziklák aztán benyúlnak az óceánba. Az óceán alja többnyire világosabb színű homok, -ha nem is a part közvetlen közelében, mert ott gyakran sziklás, vagy köves a part, de beljebb mindenképp. A legszebb rész az volt, amikor a sziklák véget értek és egy hatalmas víz alatti szakadék kezdődött, aminek az alján a már említett világosabb színű homok volt. A homokon nem nagyon nő meg semmi, de a sziklák gyönyörűek voltak. A nagy részükön valamilyen tengeri sárga és zöld közti átmenetben játszó susnya borította, amik között fekete sünök laktak, mint valami aknák. A növények felett kicsivel halak úszkáltak, kicsik nagyok egyaránt, a szivárvány minden színében. Ezen a vidéken cápák is élnek, kisebb fajta angyalcápák. Janinak volt is szerencséje egy méter feletti példányhoz, mi sajnos nem láttunk egyet sem. Ahhoz, hogy élvezetesen lehessen a búvárkodni vettünk búvárszemüveget, meg hozzá való pipát is. Mint szárazföldi patkányoknak érdekes volt az első próbálkozás ezzel a cuccal. Ugyanis meg kell szoknod, hogy csak a szádon veszel levegőt, ha ugyanis az orrodon veszel, rászívod a szemüveget az arcodra. Először félve vettem levegőt, mert nagyok voltak a hullámok, a pipa pedig rövid, de ettől nem kell tartani, mert úgyis a hullámok hátán maradsz, ami sós víz pedig bemegy a pipába, azt egy nagy levegővel ki tudod fújni.  Érdekes, hogy az óceánban egész mélyre le lehet látni, én 20 méterre saccoltam azt a részt ahol voltunk, de a víz alatt nagyon nehéz megbecsüli a távolságokat. Amikor fentről nézed a hullámokat, szinte elképzelhetetlen, milyen nyugodt minden a felszín alatt.

A sziget érdekessége, hogy alig esik az eső, össze-vissza pár napot az évben, viszont gyakran van pára, olyan, mint a köd, de nem viszi el a szél. Szél viszont mindig van, hol kisebb, hol nagyobb, de van. Ezért is van rengeteg szélerőmű a szigeten, sokak szerint durva beavatkozás egy ilyen erőmű a természeti környezetbe, de nekem nagyon tetszettek.

 

 

Mikor Janiék visszaértek közölték -amit már valahol mélyen sejtettünk-, hogy nincs meg az engedély, de még csak az iroda sem, szóval illegális vadkemping lesz. Mi Duduval és a sörrel a kocsiban maradtunk, a többiek meg a kocsitól messzebb verték fel a sátrakat, ahol a dombok eltakarták őket. Autóban aludni nem a legkényelmesebb, de ha kibéleled magad sörrel, akkor gyakorlatilag mindegy. És igen, este nem sokkal a táborverés után, de már sötétben megjött a két közeg. El is kérték a papírokat spanyolul, amire én szellemesen megkérdeztem tőlük, hogy: „Excuse me?”. Amire kérdéssel válaszoltak: „English or german?” Erre frappánsan kivágtam, hogy hát: „English!”, mi más. A felelt pedig: „Passport pleas!” (Gondolom ha németet mondok, akkor „Passport bitte!” lett volna a válasz.) Ebben merült ki a nyelvtudás, és egyben a beszélgetés is. Ezen kívül már csak további sörözés volt, miután a rendőrök még megzseblámpázták a biztonság kedvéért az autót egy kicsit.

 

 

SZOMBAT

 

Másnap ismét megpróbáltuk megszerezni az engedélyt, ismételten nem sikerült.

Két társammal Zolival és Dudóval kivittek kocsival a los espinales-i buszmegállóhoz, hogy majd mi bebuszozunk Las Palmasba, míg a többiek kocsival jönnek, és megseftelik az engedélyt. A buszmegállótól kellemes 3 km volt a Santa Catarina Y Talmo Parc -ahova a találkozót beszéltük meg-, amit Dudó a bokaszalag-szakadásával egész jól bírt.

 

 

Ott találkoztunk a többiekkel. Ezt a napot a városban töltöttük, mekiben töltöttük az aksikat, mindenki elment wc-re. Babával és Zsófival soppingoltunk. Megnéztük, amit az utikönyv írt, sétálgattunk, aztán találtunk egy olcsó, hangulatos kis éttermet, ahol kajáltunk, majd még boltba mentünk, ahonnan két turnusban mentünk a következő illegal táborhelyünkre Las Palmastól kb 8 km-re San Sebastianba. Itt voltak a legnagyobb hullámok az egész túra alatt.

 

 

Pont szombat este volt, a Fiesta ideje, de bajos lett volna visszajutni a városba, ezért mi Dudóval külön akciót indítottunk, a „Don de esta la Fiesta!” felkiáltással. Persze előtte megfelelő üzemanyagra volt szükség, amire Stolichnaja mester vizecskéje volt a legalkalmasabb. Ezt még egy buszmegállóban töltöttük be, egy bavásárlóközponttól nem messze, ahol a többiekre vártunk, míg visszajönnek értünk. Vodka – citrom – kétszersült, a szegény vándor hű útitársai. Útközben lefojtottuk pár sörrel, meg találtunk egy kocsmát, ahol még egy keveset ráengedtünk, meg ettem egy sajttálat. Ez volt az a hely, már éjfél magasságában, aho Dudót megkértem, hogy mondja el a csak spanyolul tudó pincérnek franciául, hogy vigyen be minket a Fiestára autóval, és mi kifizetjük, de ne 10 eurót adjunk neki, mert az sok, hanem csak ötöt. Sajnos nem jött össze, pedig nem lett volna rossz, de valahogy senki nem akart két kapatos magyart éjfélkor 5 euróért kocsival bevinni Las Palmas-ba a Fiestára. Ami valahol érthető is, mert Dudunak a kinézete alapján adnék 3 évet.

 

 

De mi nem adtuk fel, nem olyan családból származunk. Akkor megyünk stoppal! Amikor már a 10 autó sem akart felvenni, és már 2 kilométerre eljöttünk a falutól, megérett a felismerés, hogy ez nem esz olyan könnyű, mint sejtettük, úgyhogy visszamentünk. Útközben még aludtunk egy játszótéren röpke 2 órát, ahol Peti, aki közben utánunk jött elkérte a kocsi kulcsait, mert ki akarta szedni a cuccait. Ez alapvetően nem is lenne baj, csak 2 órá múlva erre nem nagyon emlékeztünk, amikor be akartunk ülni a kocsiba aludni. Ezért elfutottam gyorsan odáig, ameddig elmentünk, meg vissza, természetesen lámpa nélkül, de nem lett meg a kulcs. Csak mikor visszaértem fogadott Dudó azzal, hogy hát Petikénél volt a kulcs, de a testmozgás sosem árt, a futás meg kifejezetten egészséges.

Intermezzo - HuAnita:

Hu Anita (azaz magyar Anita, vagy Szutyok) barátjának említettem, hogy megyünk Gran Canariára, mire megkérdezte, hogy miért nem Tenerifére akkor már, merthogy Canárián nincsen semmi, csak hotelek meg strandok. Szóval kulturális látnivaló az nem sok volt, leszámítva a gyönyörű tájat. A napjaink strandolással, napozással, sétálással, iszogatással teltek. De mivel ez volt a célunk, az eretnek féle economic trip elérte a célját.

 

VASÁRNAP

 

Vasárnap, átvettük a második kocsit, Amikor bepakoltunk lepődtünk meg, hogy eddig egy kocsiban elfért 7 ember cucca és 4 ember. A másik kocsi az én nevemen volt, sajnos ez is egy Clio volt, de legalább bordó, és nem unalmas szürke.

 

Tipp:

Ne legyetek spúrok, kössetek napi néhány euróért Full Insurance-t a kocsitokra! Megéri. Ha részegen táncolsz az autó tetején, vagy valaki rátehénkedik a motorháztetőre, esetleg felnőtt emberfej méretű köveken hajtasz át többször, jobb ha nem neked kell fizetni a kárt.

 

Visszafele megálltunk még tankolni, ahol Zsófi hajat mosott a benzinkút wc-jében én meg megborotválkoztam végre, igaz tusfürdővel és vodkával. Jobb, mint az arcszesz, csak ne állítson meg a rendőr, nem könnyű kidumálni magad. Ja igen, visszafele rövidíteni akartunk a táborunkig, ami hozzátett az úthoz plusz egy órát meg olyan 20-30 kilométert, de legalább láttunk olyan helyeket, amit amúgy nem láttunk volna. Szóval mikor megvolt a másik kocsi is kineveztük a mienket Partiwagennek, meg elhatároztuk, hogy amennyire a keretek engedik tisztán tartjuk. Ez részben sikerült is, de azért ügyesen megtelik egy kocsi szeméttel, főleg, ha nem a tied. Ezek után immáron két kocsival elindultunk a szigetkerülő túrára, ismételten csak Jani vezetése alapján.

 

Intermezzo – HumanGPS/JuanGPS:

Janiról annyit, hogy az ufók GPS-t építettek az agyába, ezért képes gyerekrajz szintű térképek alapján is elnavigálni teljesen ismeretlen helyeken bárkit gyakorlatilag bárhova.

 

 

Miután gyönyörűségessen okossan bepakoltunk a két kocsiba Puerto Rico (jelentése: gazdag kikötő) felé vettük az irányt. Puerto Rico a sziget délnyugati oldalán található nagyobbacska város. Maga a város annyira nem érdekes, igazából hotelekkel van felpumpálva, amik este nagyon jól néznek ki megvilágítva. Hatalmas raszterekben vannak a lámpák. Egy-egy hotel mindegyike hatalmas komplexum, fölkúsznak a hegyoldalba. Gyakorlatilag egyféle elemet –egy egységet, gondolom egy apartmant vagy szobát- sorolnak és tologatnak meg mozgatnak, és ez ad ki egy mozgalmas mintázatot a hegyoldalon, ezért kevésbé tűnnek unalmasnak a szállodák.

Az odafele vezető út sokkal izgalmasabb volt. Megálltunk egy hangulatos kisvárosban Dode de Diosban. Egy kisebb település, sok hotellel és apartmannal, kis stranddal. Érdekessége, hogy innen indul a Fred Olsen nevű hatalmas katamarán komp, amivel Tenerifére lehet átjutni, és innen kezdődik a hegyekbe felvezető út, ami a sziget nyugati felén vezet keresztül kb. 50 km hosszan.

 

 

Ez a rész volt számomra az út és a sziget talán a legszebb része. Jó minőségű kanyargós aszfalt, gyönyörű, zöld, éles sziklák, hihetetlen kék óceán, kis fehér hullámokkal. A hatalmas víz elveszik a horizonton, csak ködöt látni, és nem tudod, hogy hol van vége, és a felhők hol kezdődnek. De a felhők fölött kilátszik a TEIDE csúcsa a maga 3718 méterével (A Tenerife és egyben Spanyolország legmagasabb pontja.). Itt megmozdult az ereimben a benzin, hogy ide most nem egy 1.2-es Clio kellene 3 emberrel és csomagokkal, hanem egy pörgős supermoto, vagy egy kis roadster egy kanárimadárkával a jobb egyben. De a mi gépeinket sem kíméltük, adtunk nekik, nagyon élveztem az utat, nem úgy mint a két utasom, akik fölváltva nyivákoltak, hogy hányni kell. A sok sirámit Dudó törte meg, amikor is egy gáz-fék combo után szép színeset ásított egy üres kétszersültes-zacskóba. Kénytelen voltunk a következő leállóig letekert ablakkal utazni, a röhögéstől megfájdult a hasam. Zoli ezután szintén hányni akart, csak hogy túl legyen rajta. Adtam neki egy utazótablettát, hogy attól jobban lesz, és csak segített neki. Később azért elárultam, hogy az egy torokgyulladásra kapott homeopatikus cucc volt, de akkor segített. Hiába, minden fejben dől el.

 

 

Az este már Puerto Ricoban ért minket, legalább háromszor körbejártuk a várost oda-vissza, mire megtaláltuk az egyetlen kempinget, ami természetesen be volt zárva, ebből egyenesen következett, hogy illegal vadkemping lesz megint. Engem nem zavart, sőtt kifejezetten tetszett. A hely neve Punto Blanco (világos pontot jelent) volt. Mi úgyis kocsiban alszunk, gyakorlatilag mindegy hogy hol. Elsörözgettünk Dudóval. Azt est slágere a Chumbawamba-tól az I Get Knocked Down volt. Aztán kellett még az autó tetején is táncolni egy kicsit, azt hiszem a nap „i” betűjére ezt tette fel a pontot.

 

Itten lehet a zenét meghallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=cGzuw9ErEM0

 

HÉTFŐ

 

Megpróbáltunk egy kis strandolást reggel, de szinte lehetetlen volt bemászni a sziklák között a vízbe a hullámok miatt.

 

 

Ezért aztán bepróbáltuk a puerti ricoi strandot, ami felért egy esztétikai atombombával, vagy mit atom- hidrogénbombával. Először is, hogy egy lekerített öböl volt, ami önmagában is kicsit lehangoló a vadkempinghez és a szabad óceánhoz szokott magyaroknak, dehogy az átlagéletkor 60 év volt, és hogy szinte csak német szót lehetett hallani, még egy rúgás volt, dehogy miért kell ilyen korban monokinizni, azt a fene sem érti. Talán ilyen korban elszáll minden szemérem. A lényeg a lényeg, hogy az UV-n megkormolódott, szénfekete, félpucér német Omakkal volt tele a strand, a hamvas, üde kanárimadárkák helyett.

 

 

Szerencsére pár óra múlva továbbálltunk, és végre megtaláltuk a sziget egyetlen működő kempingjét, aminek viszont pont nem írtam föl a nevét, de ha igény van rá, kiderítem! Szóval bejelentkeztünk a kempingbe és északnak fordultunk, be a hegyekbe. Az aszfalt minősége elég változó volt, de a táj kárpótolt bennünket –legalábbis az utasaimat, mert én az utat néztem. Egy hatalmas völgykatlan egyik oldalán kanyarogtunk. Így értünk Soriaba. Ami egy sziklahasadék, jól néz ki, de gyakorlatilag ennyit tud, nem többet. Továbbindultunk a hegyekbe, és amikor már a második behajtani tilos táblán is átmentünk jött szembe egy idősebb hölgy kocsival, ő mondta, hogy nem tudunk tovább menni, mert a sziklafal rászakadt az útra.

 

 

A kemping előtt még benéztünk Maspalomasba (sok pálma, ez a neve). Szintén egy szép nagy üdülőváros, hatalmas homokos stranddal, és homokdűnékkel. Mivel a Kanári-szigeteken nincs szép homok, ezért ami a dűnékhez kellett Afrikábol hozták, hogy legyen a turistáknak hol hemperegni. Ezt ki is használtuk, hogy eldöntsük ki a legszebb, gurulóversenyt rendeztünk az egyik dűne oldalában, mint ahogy az egyetemisták általában szokták.

Mikor visszaértünk a kempingbe, hossza agyalás (2 perc) után kitaláltuk, hogy Dudóval mi nem fizettük ki a napi 5 eurót a kempingért, helyette inkább a parkolóban aludtunk a kocsiban és azt a megspórolt néhány eurót Dr.Smirnoffnak adtuk.

Este egy fajjin kis grillezéssel adtuk meg a testnek, ami neki jár. Szerencsére sötét volt, ezért nem láttuk, hogy gyakorlatilag szenet kajálunk, a kecsap meg elvette az ízét, úgyhogy jó kis vacsora lett belőle.

 

Intermezzo – rádió, friccek:

A spanyoloknak nincs egy épkézláb rádiójuk. Ha van 3 rendes szám egymás után, az maga a csoda. Viszont ezután minimum negyed órát pofáznak, és bárhova csavartuk a rádiót mindenhol ez ment. Pofáztak. Nem zenéltek. Pofáztak.

A másik: a sziget tele van németekkel. Legalább két német rádióadójuk van. A német adókon németül pofáznak. Ha legalább Rammsteint játszanának, de nem, itt is pofáznak.

Summa-summarum: Spanyolországnak egy Petőfi rádióra van szüksége, vagy nekünk kellett volna rohadt sok cd-vel készülnünk, de amit ott rádiónak hívnak az gyász.

 

KEDD

 

11-kor még mindig a camping-ben tököltünk, mert hogy most mindenki kialussza magát a sátorban, hiszen ez az első hivatalos hely, és ha kifizették az 5 eurót, azt most kegyetlenül lealusszák. Minket a tulaj elküldött, hogy ne a privát parkolóban lébeculjunk, ezért a camping mögött csöveztünk egy órát, aztán visszajöttünk. Végül is pihenni jöttünk, szóval egyszer belefér. Aztán Puerto Ricoba mentünk, a Playa del Inglésre, vagyis az angolstrandra.

 

 

Intermezzo – bőr a pofán:

A parkolóban: 1óra 45 cent, 2 óra 1,05 euro, 3 óra 1,55 cent, 4 óra 2,45 cent. Minden rendes helyen, ha parkolójegyet veszel, akkor vagy egyenesen arányban nő az ár az időtartammal, vagy az időintervallum növelésével arányosan kapsz bizonyos kedvezményt. Itt nem. Ha nem akarsz óránként visszajárni, hogy olcsón parkolj, akkor fizess paraszt! És természetesen az automata nem ad vissza. Középkelet - Európa legsötétebb bugyrában is ad vissza az automata!

 

Itt már jobb volt a felhozatal madárkákból, szép volt a strand is. A szemnek, csak a horizont szabott határt. Gyönyörű nyári idő volt. A parton mindenféle vackokat árultak, lehetett jetsky-zni, olcsón venni partyba jegyet (nem magyar pénztárcához mérve olcsón), ha akartad kis sárgák masszíroztak, vagy vehettél sört az ott szaladgáló árusoktól. Szóval minden volt. De minden jónak vége szakad egyszer, 4 óra grill után megtámadtuk a helyi mekdó 2 konnektorát, és végre sikerült feltölteni a telefonom, Petinek meg a laptopját. Még vettem egy szép kis karkötőt. Ezután átautóztunk a dűnék másik oldalára, ahol ökörködéssel hasznosan eltöltöttük a sötétedésig hátramaradt kis időt. Ma este is grilleztünk, és most már határozottan jobb lett mint előző nap, egyre több hús maradt meg a szén között. A kocsiban alvás viszont egyre kényelmetlenebb.

 

SZERDA

 

Reggel kiganéztuk a partywagent, összecuccoltunk, hogy majd búvárkodni megyünk Ariganba, de előtte még Babát tanítottam vezetni, Petike meg Jancsit. Mindkettőjüknek nagyon jól ment, igaz Baba nem nagyon látott ki, de annál bátrabban nyomta neki. Át is tolta a kocsit kétszer egy emberfejméretű szikladarabon, de szerencsére semmi nem szakadt le a kocsiról. (Itt jönnek elő a full insurance előnyei.)

 

 Nemek harca

 

A csapat kettéoszlott már a kempingben, páran elmentünk a helyi Decatlonba búvárszemüveget meg pipát venni, addig a többiek lementek a strandra.

 

 Helyi erők és a hely erősségei

 

A napot napozással töltöttük. A vizet vizezéssel… Nem. Búvárkodtuk, most már „profi” felszereléssel. Hideg volt a víz, és fújt a szél is. Ilyenkor szinte minden telemegy homokkal, a ruhától kezdve a kaján keresztül a füledig, minden. Érdekes volt látni mikor jött a dagály estefele. Percről percre emelkedett a víz. Az estét esmént egy grillezés zárta, és hogy a sok német hatás miatt-e, de bratwurstot is grilleztünk, ami salsa szósszal valami hihetetlen finom volt. A csajok egyre jobban lettek (márhogy nem a pia miatt, hanem egyre jobban grilleztek), nem volt szén a kaján!

 

CSÜTÖRTÖK

 

Az utolsó közös nap, és utolsó nap a kempingben.

 

Intermezzo - a szabad utazó:

Míg a fürdő előtt vártam, megint találkoztam a fura német figurával. Előző nap már váltottunk pár szót, de ma megint beszédbe elegyedtünk. Leírom, amit megtudtam róla, érdekes. Elárulta, hogy 14-15 éve utazik folyamatosan, és eddig már 39 országban járt. A pontos célját nem tudom, vagy csak nem tudom pontosan leírni a célját. A lényeg talán, hogy a körülötte lévő világot figyeli. Mikor kiderült, hogy építész vagyok (leszek), elmondta, hogy ő is az építőiparban dolgozik. Természetes anyagokból épít házakat, fából, vályogból. Szerinte a beton alapvetően rossz, mert tele van mindenféle vegyszerrel, és nem nyújt egészséges környezetet. És ahogy mostanság építkezünk, és úgy alapvetően viselkedünk –az egész emberiség- az hülyeség. Amit pedig az iskolában tanítanak, használhatatlan. Azt is elmondta, hogy Németországban leadják az iskolában az anyagot, de azt már nem szeretik, ha a diák kérdez. Ezt persze nehéz elhinnem, de nincs kizárva. Ő azért utazik, hogy jobban megismerje a világot, az embereket –általánosan az embert, és ezáltal magát. Ha teheti sátorban alszik, biciklivel közlekedik. Jegyzeteket készít, skicceket, hangfelvételeket. Lehet, hogy könyv is készül belőle, viszont lehet, hogy csak magának. A legérdekesebb dolog, amit mondott, és amin már én is sokat gondolkodtam a következő volt: Az agyunk csak egy nagyon kis részét használjuk, csak néhány százalékot, aki ennél egy kicsivel többet, az már Nobel-díjjas. A lényeg, hogy amit megtanultál, az mind az új tudás útjában van, minden megtanult dolog gátolja, hogy új dolgokat tanulj meg. Nem is a megtanulással van a baj, hanem a kreatív gondolkodással. Azaz, hogy a beidegződésekkel egyenes arányban csökken az új ötletek születésének a lehetősége. A tudatunkat tudatosan fel kell szabadítani –sokszor el kell felejteni dolgokat, hogy újak jöhessenek (célszerű persze leellenőrizni az eredményt:) – ez saját gondolat- ezért is utazik, hogy autodidakta módon tanuljon tapasztalás és megfigyelés által. Többnyire egyedül, és nincs előre meghatározott úti cél, és nincs előre meghatározott időtartam. Egy gondolatot követ, ha úgy érzi, hogy máshova kellene mennie, mert valamiről az út eszébe, akkor odamegy. Zárszónak még annyit, hogy a megismerés eleinte félelemmel jár, de ha nem ijedsz meg az elején, és nem fordulsz vissza, akkor elképesztően érdekes. Ez valahol teher is.

 

Délután Las Palmasba mentünk, egy három kilométer hosszú strandra – persze import homokból volt ez is. De sokkal jobb volt, mint a puerto rico-i, kis kanárimadarak cserregtek mindenmerre. Zolival mászkáltunk, hogy találjunk valami szuvenyírboltot. Kicsit még strandoltunk, megnéztük a hatalmas homokszobrokat. Az egyik éppen azt hirdette, hogy 2016-ban Las Palmas lesz a kultúra fővárosa. (a homokszobrász még 6 évig elél ebből)

 

 

Este még a kis éttermünkben kajáltunk, valami horribilis adag volt a nagy menü, de megettem, mert ki van fizetve. Aztán még a mekiben neteztünk, vonatot kerestem Pozsonyból hazafele (Milyen naiv is voltam:) Végül a reptérre mentünk, Janiék ugyanis hajnalban indultak haza, ebből egyenesen következik, hogy ordenáré buli lett, autórádióval, Smirnoffal, Bacardival, sörrel. Szellemes vetélkedőkkel, amikor búvárpipából kell időre sört inni, meg még volt egy s más. 5-kor a Jani, Baba, Zoli, Dudó leléptek Madridba. Hárman maradtunk, mi meg a kocsiban aludtunk, mint kiderült tilosban, ezért egy rendőr keltett minket két 90 eurós büntetéssel. Ez nagyon nem kellett volna így péntek reggelre.

 

A középső ujjat megelőlegeztük a rendőröknek 

 

PÉNTEK

 

A lidli parkolóban kiganéztuk a két kocsit, 11-kor leadtuk, a kölcsönzősök bevittek minket az aoeropuerto-ra. A terv az volt, hogy lerakjuk a csomagokat, aztán estig a városban lébecolunk. De a las palmas-i reptéren nincsen csomagmegőrző, a rendőrökhöz nem rakhattuk be (pedig Zsófi kérdezte), a buszpályaudvaron sincs megőrző. Ilyen esetekben hasznos, ha lespanosz a pincérrel egy étteremben, a figura nagyon rendes volt, otthagyhattuk a csomagjainkat, meg is ebédeltünk, aztán a városban sétáltunk. Végigfociztuk az utat a 4 eurós gumilabdánkkal, amit közben elütött egy autó, kigurult az autópályára és majdnem szívinfarktust okozott egy idős bácsinak.

 

 

Visszabuszoztunk az éttermünkhöz, ekkor már esteledett, kezdett megéledni a város.

 

Intermezzo - Fiesta:

Pénteken és szombaton este megélénkülnek a spanyol városok. Amikor kezd lemenni a nap előjönnek az emberek. Először a fiatalabbak kb. 12 éves kortól, nekik hamarabb haza kell menni, gondolom azért. 10 fele megjelennek a 14-16 évesek, és szálingózni kezdenek az idősebb korosztályok. Éjfélkor már tele van a főutca. Sétálnak, babakocsit tolnak, beszélgetnek, kajálnak, iszogatnak. Napközben főleg turisták vannak az utcákon, nekik játszanak az utcazenészek, meg kell hagyni nem is rosszul. De olyan is volt, hogy egy idősebb bácsi kiült az utcára egy gitárral, és csak játszott és énekelt a saját örömére. Köréje gyűltek a padra, akik ismerték a dalokat, és vele énekeltek. Stíl!

 

A jobb szélső a churros (ejtsd: csurrosz), helyi jellegzetesség, olyan tésztája van mint a fánknak, és forrócsokiba mártogatják

 

Vacsora után busszal mentünk a reptérre, ott még áttöltöttük a képeket, aztán aludtunk, már amennyire a hajnalban, a fejedtől fél méterre megjelenő többszáz ember csoszogása ezt megengedte. Nekem nem engedte. Alig vártam a becsekkolást, ahol kiderült, hogy késik a gépem Frankfurt fele. Elvileg még így is lett volna elég időm elérni a pozsonyi gépet, gyakorlatilag nem volt. Ennek egyenes következménye lett, hogy Tominál kötöttem ki Karlsruhéban 4 napra, de az már egy másik poszt.

 

Most nem lesz sok szöveg, csak pár kép a koliról. Elsőre sokkal rosszabbnak tűnt, de most már egész megszerettem. Persze sok múlik a társaságon is.

 

 

Ez a szoba, nem túl nagy, de éppen elég, a fal is csak itt-ott penészes. Kicsit szakadt a linóleum a padlón, de Aytekin majd hoz szőnyeget. Lámpát viszont hoznom kell, mert az egy darab 60-as izzó nem égeti ki a retinámat esténként.

 

A kilátás viszont nagyon rendben van, nyugodt környék, a Stephansplatz és a Karlsplatz itt van a közelben, az Opera 5 perc séta. Panaszra nincs ok.

 

A folyosó sem hazudtolja meg, hogy igazi régivágású koliról van szó.

 

És ahol Andi varázsol.

 

Meg az első blickre szutyok fürdő (ami második blickre is az), de amúgy teljesen rendben van, penész alig, viszont melegvíz van!

 

És a közösségi helyiség, jó kis zug, még tévén is van, hiába ez már az űrkorszak.

 

 

Már mikor jöttem, akkor is furcsa volt, hogy rengeteg rendőr van az utcákon. Tele volt minden rohamkocsikkal, de akkor a cipekedés miatt nem nagyon foglalkoztam velük. A kolihoz is kordonon keresztül lehett csak bejutni (egy pillanatra elérzékenyedtem, mintha csak Budapesten lettem volna), és meg kellett mutatnom a diákomat, amin még nincsen matrica, de azért beengedtek. Aztán tegnap már nem bírtam magammal és megkérdeztem az egyik rendőrt, hogy mit keresnek itt, és mint kiderült, a diákok tüntetnek, de azt már nem tudta megmondani, hogy miért. A kolihoz csak a távoli kiabálás hallatszott el. Később kiderült, hogy mi is a tüntetés oka, a bolonyai rendszer ellen tüntettek! Úgy látszik, hogy itt is megjött a diákok esze, ha már az oktatási vezetők ostobák voltak. Ez tetszik a külföldi diákokban, hogy kiállnak magukért. A francia diákok is tüntettek, amikor ki akartak cseszni velük nem is olyan régen. És az nem olyan langyosvíz tüntetés volt, mint amit mi csináltunk a Várban, amikor bevezették a tandíjat, hanem komoly zúzás volt, kocsik borultak és gyulladtak ki, arra felfigyeltek, és el is érték, amit akartak. Mi meg felmentünk a Várba –ahol a kutya se látott minket-, mert fontosabb volt, hogy jópofizzunk a kormánynak is, de azért a diákoknak is kellett adni valamit. Tipikus magyar megoldás, akár a Rokonokban. Ennyit a diákság vezetőiről, ha nem a jövőbeli politikai pályájukat egyengetnék, akkor talán lett volna értelme az egésznek, és nem csak a nyálukat verték volna a szónokok. De nem érdemes a múlton rágódni, meg ez a poszt már így is hosszabb, mint amilyenre terveztem. A lényeg, hogy a rendőrök rendesen fel voltak fegyverezve, szóval komoly tüntetés volt.

És egy kis érdekesség, hogy amikor bevezették a tandíjat kis hazánkban, akkor az osztrákokra hivatkoztak, hogy hát ha ott van, akkor itt miért ne lehetne. Hát már itt sincsen!

Konklúzió: a felülről jövő kezdeményezéseket fenntartásokkal célszerű fogadni.

 

Megérkezés után este nem sok dolog történt, előző este volt parti és következő este is lesz, úgyhogy pont a holtidőben estem a koliba. Ami abból a szempontból hasznos volt, hogy legalább elrendezkedtem.

Első este be lettem mutatva pár embernek, akiknek a nevét hamarosan megtanulom. Akikkel eddig találkoztam jó arcok egytől egyig. Van egy idősebb srác azt hiszem Albániából, ő a szintfelelős, van egy koszovói srác, nagy partiarc, akit azzal szivatnak, hogy Koszovót egy csomóan nem ismerik el, mint független államot, de a srác veszi a lapot. Aztán vannak ketten Ukrajnából, van egy amerikai lány, de a szinten a magyar többség uralkodik, heten vagyunk, mint a gonoszok.

A második nap már eseménydúsabb volt. Háromkor az unokatesómmal találkoztam, aki itt él, itt tanul Bécsben, vele jártuk be a környéket. Elmondta mit hol érdemes venni, mi hol olcsóbb, aztán be is vásároltam. Alapvetően nem olcsó hely Bécs, de ha okosan válogat az ember, akkor nem föltétlenül drágább a kaja, mint otthon. 50-60 cent körül kapni kenyeret, 10 db-os zacskószsömlét, sőt sört is, aminek nagyon megörültem. Érdekes módon a bree sajt itt is nagyon olcsó, csakúgy mint Spanyolországban (bree sajt – olyan, mint a camamber, de nem az).

Megjött a szobatársam is, beköltözéskor még csak a csomagjai voltak itt, első este nem is aludt itt, csak másnap találkoztunk. Érdekes figura, Törökországból származik, de kurd nemzetiségű, és erősen balos. 9 hónapja van itt, dolgozik is az egyetem mellett. Politológiát tanul, és a mesterképzést már itt, Bécsbe csinálja. Mesélt az otthoni állapotokról, hogy a törökök rühellik a kurdokat, és hogy neki is vannak ismerősei, akik gerillaként harcolnak a törökök ellen, mert a házukat felégették. Ha befejezi az egyetemet, és hazamenne, akkor neki is be kellene vonulnia, és a saját nemzete ellene kellene harcolnia, ezért is jött el otthonról. Olvasta Marxtól a Tőkét, és most meg van győződve róla, hogy a vallás a kapitalizmus eszköze, amivel az embereket manipulálják, hogy jó fogyasztók legyenek. Ezért is hanyagolja a vallást, pedig előtte hithű muszlim volt. Majd javasolom neki, hogy kicsit szélesítse a látókörét. Amúgy rendes gyerek, vele voltam bejelentkezni az önkormányzatnál, aztán beültünk kávézni is.

A csütörtök este itt is a buliké. Mi is a koliban izzítottunk, Andi, az egyik BME-és lány palacsintát sütött nekünk, Isten tartsa meg jó szokását. Előkertültek a rejtett szeszek is, és mint kiderült nem kell félteni senkit, ki van bádogozva a gyomruk a többieknek is. Egész jó társaság verődött össze, ettünk, ittunk, mulattunk. Aztán elkeveredünk valami szórakozóhelyre, ahol nagyon jó zenét játszottak -70’-80’-90’-. Olyan egy után leléptem, mert kezdtem elfáradni, aztán nemsokkal utánam jöttek a többiek is. Kicsit még iszogattunk, meg betúrtuk a maradék palacsintát. Summa summarum jó kis este volt, kaja, pia, a lányok jól táncolnak, szóval nem lesz itten gond kérem szépen.

A következő rövidtávú cél, valamilyen sportolási lehetőség keresése. Valószínűleg lesz lehetőség focizni. Van valamiféle egyetemi bajnokság, minden szombat este játszanak. Holnap beszerzek egy cipőt, mert nem hoztam a csukámat. Meg Tomi példáján felbuzdulva, beszerzek egy bringát én is. Beszéltem Pityuval, ő mint szakértő mondta, hogy nincs olyan nagy respektje az osztrákoknál a versenybringáknak, mint Magyarországon, úgyhogy olcsón lehet kapni. Már megérdeklődtem a Flohmarkt címét is. Mint kiderült minden szombaton van, úgyhogy majd valamikor kilátogatok.

 

Hát beköltöztem végre a szállásra, ugyan kicsit több mint egy hét késéssel, de Mandula Gyulával nem akartam tréfálni.  Még december 22-én jöttünk először Bécsbe. Akkor sikerült is elintézni a beiratkozást. Ugyan ezzel volt egy kis para, mert időre mentünk, és magával a helyi KTH urával Herr Pousek-kel („Ich bin die Alfa und Omega”) kellett volna találkoznunk, persze ő beteg volt, és persze, hogy az okos titkárnője nem böfögte föl ezt a kis információt, úgyhogy ítéletnapig is várhattunk volna. A megmentőnk a helyettes volt, aki átküldött a szomszéd szobába, ahol 15 perc alatt mind az ötünknek meglett a diákja, ami egy félbehajtott narancssárga 250 gr-os lap, beletűzve a fényképpel és egy matricával. Kicsit komolytalannak tűnt a magyar plasztikhoz képest, de lagalább van. Ezzel olcsóbban mehetünk majd bulizni, meg ezzel lehet Semesterticketet venni, és ami nem elhanyagolandó ezzel kapjuk meg a soványka ösztöndíjunkat. 

Ezután a kolit céloztuk meg. A koliról annyit, hogy nagyon szép helyen van a Karlsplatz és a Stephansplatz között, szóval a belváros kellős közepén, egy karnyújtásnyira azoktól az épületektől, amelyeknek le kellene tudnom rajzolni az alaprajzát (mentségemre: valamikor le is tudtam). Maga a koli egy hétemeletes ház, olyasmi mint a bercsényi, csak magasabb, kb. akkor is épülhetett. Az földszinten egy japán étterem van, többi szintem vannak a diákok.

Amikor először körbenéztünk a szobákban kicsit ijesztő volt, de most így második blickre már nem vészes. Minden szinten van egy kis konyha, ami hála a szint mókamesterének folyamatosan tisztul. (nem, nem én tisztogatom) Ezen kívül van még 2 wc, meg 2 zuhanyzó, a zuhanyzók szintén ijesztőek voltak, de ma reggel kipróbálva marha praktikusak, és van melegvíz, szóval magamfajta többet mit kívánhat. (ja és koedukáltak). Hát kívánhat még kábelnetet, és lőn! Regisztrációban ismét csak önjelölt apánk  és szószólonk segített, meg is volt pillanatok alatt, még a náci szlovák Vistám sem tudta ezt meggátolni.

A szoba meg olyan, amilyen. A falakat filc borítja a padlótól a plafonig, van egy kis előtér mosdóval, meg egy szekrénnyel, van még egy ugyanolyan szekrény a szobában, két asztal meg még 3 polc, és még egy konyhakredenc szerű faliszekrény. Szóval tárolóhelyben nincs hiány, nem úgy, mint konnektorban, de hoztam egy elosztót, úgyhogy probléma áthidalva.

Az építészlányok, akik előző félévben voltak itt, azt mondták konstans 50 fok van a szobában, ennek ellenére most fázok, pedig rühellem a meleget. Van ágynemű is, bár szerintem inkább a 8. utas forgatásán lehetett volna használni, elég ijesztően néznek, szóval saját takaróval és párnával dolgozok.

Van ezen kívül egy mosókonyha, ahol penetráns egy szarszag van, van egy játékszoba egyetlen csocsóasztallal, (meg egy kéthengeres motorra való kipufogóval, és millió egyéb hulladékkal) de a csocsó ingyenes, ami azért Bécsben ritka, márhogy úgy általában valami ingyen van. Ezen kívül van még egy konditerem, ami eléggé rendben van, viszonylag új gépekkel.

Költözéskor nem akartam sok cuccot hozni ennek ellenére lett egy jól megtermett hátizsák, meg egy kicsi, meg egy hegyomlásnyi oldaltáska. Az ideúttal nem is volt gond, volt térképen, egy helyen akadtam meg egy kicsit, de egy portugál házaspár kisegített. Mondjuk vicces volt mikor portugálul veszekedtek, hogy merre kell menni, de végül meglett az irány, a srác még a csomagomat is hozta egy darabon, szóval rendesek voltak.

Most majd a város bejárása következik, meg az egyetemen is tiszteletemet kellene tenni, csak eddig még lekötötte a figyelmemet a délig alvás és a hajnalig netezés, de ez nem lesz sokáig így. (valójában a délig alvás az így lesz).

Készülget lassan a Spanyolországi útibeszámoló is, már megvannak a képek, az egy hosszabb poszt lesz, vagy több kisebb, majd ahogy kiaggya.